BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lehet öt évre tervezni?

2005.07.04., hétfő 00:00

Az igazságosság, egyszerűség, versenyképesség javításának jegyében született ötéves adócsökkentési terv (kormányzati értelmezésben adóreform) állt az érdeklődés középpontjában a múlt héten. Az adócsökkentésnek általában mindenki örül, ám ezúttal sem annak módja, sem pedig a megalapozottsága nem váltott ki osztatlan lelkesedést a gazdasági szereplőkből. Ránézve az ötéves adótervekre, két dolog állapítható meg, egyrészt, hogy nem reformértékű, másrészt, hogy az adócsökkentés nincs megtámogatva a kiadási oldal átalakításával. Ebből pedig az következik, a két program közül az egyik aligha lesz betartható: vagy az ötéves adócsökkentés, vagy az euró 2010-es bevezetése. A mostani változtatások színvonalát és irányát nézve mi arra tippelnénk, hogy egyik sem.

A tervezett változtatások egyetlen adófajtánál sem jelentenek egyszerűsítést. A szabályok nem lettek egyértelműbbek, a kivételek és mentességek tömege nem szűnt meg, az adórendszer átgondolása elmaradt.

A negatív észrevételek ellenére a tervek önmagukban nem okoznak katasztrofális károkat az országnak, egyszerűen csak a kívánatos elmozdulás szempontjából indifferensek. A kárt az okozhatja, hogy a jövő évi 200 milliárd és az öt évre szóló ezermilliárd forintos adócsökkentési elképzelésekkel szemben egy még kevésbé végiggondolt kiadáscsökkentési program áll. Katona Tamás államtitkár szerint például nem is várható el, hogy a kormány öt évre megtervezze a költségvetés kiadási oldalát. Hogy ez miért van máshogy a bevételi oldallal, nem tudjuk.

Pedig a költségvetés állapotán javítani kell, ez világosan látszik a fizetési mérleg adataiból is. A gazdaság három nagy szektora (háztartások, vállalatok, állam) közül még mindig az állam erőteljes költekezése generálja a folyó hiányt azzal, hogy a deficitet csak a külföldi eladósodás útján tudja finanszírozni. Mindez rávilágít arra is, hogy az ikerdeficit jelensége még mindig erős, illetve hogy a költségvetési hiány nagyrészt "kozmetikai megoldások" következtében csökken. (MI)

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.