Kimerültek a források / Csabai Lászlóné (Nyíregyháza polgármestere)
"Nyíregyházán 13 és fél ezer panellakás van, ebből eddig 4200-ra sikerült pályázati pénzt szerezni, ehhez az önkormányzat összesen 840 millió forint saját erőt biztosít. Az idei panelpályázat soha nem látott módon felkeltette az érdeklődést: további 7500 lakás tulajdonosa döntött úgy, hogy korszerűsítteti otthonát. Igen ám, de ehhez 2 milliárd forint kellene a várostól, viszont forrásaink végesek. A legutolsó pályázati szakaszban már kikötöttük, hogy elsőbbséget élvez az, aki a minimális egyharmados önrész helyett 40 százalékot ajánl. A 7500 lakás 85 százaléka vállalta ezt, sőt három ház - 48 lakás - 60 százalék saját erőt vállalt. Gondot okoz, hogyan döntsünk, hiszen a város hitelképessége véges. Saját erővel 1000-1200 lakás befogadására tudunk felelősséggel kötelezettséget vállalni. Ha lenne pénz, négy év alatt megoldhatnánk a panelkérdést."
Kockázatos a hitel / Kósa Lajos (Debrecen polgármestere)
"Debrecenben 38 ezer panellakás van, meglehetősen rossz állapotban. Közülük azonban még a 400-at sem éri el azoknak a száma, amelyeket már felújítottak. Erre a célra eddig 300 millió forintot áldoztunk. Az idén is kiírta a város a panelpályázatot, s bár 20 lakóközösség kivette a tendercsomagot, eddig még egyetlen konkrét jelentkezés nem érkezett. Nem is csoda, hiszen kevesen vannak, akik tudnak erre áldozni, hitelt pedig kockázatos felvenni. Sokan félnek, hogy elvesztik a lakásukat. Eddigi tapasztalataink is azt igazolják, hogy nem a leginkább rászorultak pályáznak, mert ők nem tudnak semmilyen saját erőt biztosítani. Aki mégis jelentkezik, azt a lakásalapból támogatja a város, ebben az idén 1,2 milliárd forint képződött. Sokan vetik fel egyébként, miért csak a panelek jutnak közösségi pénzhez, a többi lakás közül is sok rászorulna a felújításra."
Eddig egymilliárd forint / Toller László (Pécs polgármestere)
"Pécsett 25 ezer panellakás van, a lakosság fele él panelban. Már a 90-es évek végén megkezdtük a panelépületek felújítását, valamint fűtés-korszerűsítési programunkat. 2001-ben elsőként csatlakoztunk a meghirdetett panelrekonstrukciós programhoz. Azóta 284 ház megújult, a bennük lévő lakások száma közelít 10 ezerhez. Az idén 184 épületre, több mint 6 ezer lakást érintően adtak be pályázatot a közösségek. Az önkormányzat szeptemberi ülésén dönt a pályázatokról, illetve a támogatásokról. Terveink szerint jövőre minden eddiginél több panelépület felújítása kezdődhet meg a városban. Az elmúlt négy évben közel egymilliárd forint támogatást nyújtott az önkormányzat, zömmel hitelből teremtettük elő ezt az összeget. A mostani pályázati szakaszban sem lesz másként, de igyekszünk a legkedvezőbb kondíciókkal kínált hitellehetőséget igénybe venni."
Megugrottak az igények / Dióssy László (Veszprém polgármestere)
"Eddig 47 millió forint támogatást adott a város az iparosított technológiával készült lakások rekonstrukciójához. Az állami pályázati forrással és a lakástulajdonosok saját hozzájárulásaival együtt ez 140 millió forintot jelent, ebből 736 lakást újítottak fel. Az idei panelpályázatokat augusztus végéig bíráljuk el, de az már most biztos, hogy az igények meszsze meghaladják a korábbiakat. Úgy látjuk, hogy 124 milliós önkormányzati támogatásra lesz szükség. Ennek segítségével 1050 lakás újulhat meg. A legnagyobb gond, hogy a város miképpen teremtse elő a szükséges forrásokat. Erre a célra mindenképpen áldoznunk kell, mert a 25-30 éves épületekkel rengeteg a probléma. Mivel bevételeinket más fejlesztésekre fordítjuk, kénytelenek vagyunk hitelből megoldani a kérdést. Most vizsgáljuk, hogy a Panel plusz hitel kondíciói megfelelők-e számunkra."
Önerő a Panel pluszból / Nagy Imre (Eger polgármestere)
"Városunkban 8700 panellakás van, a teljes lakásállomány több mint egyharmada. Jó néhány épület már közel négy évtizedes, elavultak, víz- és hőszigetelésük sem megoldott. Eddig összesen több mint 800 lakás vett részt a panelpályázatokon. Ezekre valamivel több mint 65 millió forint támogatást adtunk. A 2005-ös panelpályázati felhívást megelőzően már felvettük a kapcsolatot a társasházak közös képviselőivel, kezelőivel. Mindent megtettünk a pályázatok sikeres elkészítése érdekében. Az augusztus 1-jei határidőig 46 társasház - csaknem 2000 lakás - nyújtotta be pályázatát. Ezeket befogadtuk, és támogatni is kívánjuk, 348 millió forinttal. Forrásszűkében önkormányzatunk is igénybe kívánja venni a Panel plusz hitelt. A pályázók 70-80 százaléka szintén a kedvező feltételrendszerrel kínált Panel plusz hitelből biztosítja a szükséges önerőt."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.