Óvatos derűlátás

A kutatói-elemzői közvélemény várakozásait jelentősen meghaladó, év/év alapon 4,1 százalékos második negyedévi GDP-bővülésről adott hírt a KSH. Ráadásul a növekedés eddig napvilágra került szerkezeti jellemzői is biztatóak; különösen kedvező a beruházások 9 százalékot meghaladó bővülése, amelyből a feldolgozóipar, az építőipar, a mezőgazdaság és a piaci szolgáltatások is kivették részüket. A külkereskedelmi forgalom adatait ugyanakkor erős bizonytalanság övezi - ahogy az MNB friss inflációs jelentése megjegyzi: "Kicsi annak a valószínűsége, hogy ilyen mértékben csökkent volna az importigényesség Magyarországon." Félreértés ne essék: a külkereskedelmi forgalom számbavételének az EU-csatlakozással összefüggő technikai-módszertani változásai másfél-két éves időtávban korábban másutt is nehézségeket okoztak. Annak idején a bővítés, illetve az Intrastat-rendszer bevezetése többek között Ausztriában vagy a legendásan jó statisztikai kultúrájúnak számító Hollandiában is gyakori revíziókat tettek szükségessé. Semmi meglepő nem lesz abban tehát, ha netán egy év múlva kiderül, hogy az import lényegesen gyorsabban nőtt, mint ahogy azt ma tudni véljük.

Ezzel együtt a tavaszi hónapok növekedési adata hoszszabb időszakra visszatekintve is impozáns: negyedéves alapon utoljára 2001 első negyedében nőtt azonos ütemben (1,2 százalékkal) a GDP. A kamatszint és az infláció lemorzsolódott, a külföldi befektetők láthatóan csökkenőnek tartják a magyarországi pénz- és tőkepiaci kockázatokat. Hosszabb ínséges időszak után az utolsó hónapok munkapiaci folyamatai is enyhe javulást mutatnak: csökkenőben az inaktívak és növekvőben a foglalkoztatottak száma, miközben nem emelkedik a munkanélküliség. Minden a legnagyobb rendben lenne tehát, s Magyarország jelenlegi gazdasági folyamatait vitathatatlan sikerként könyvelhetjük el?

A helyzet nem ennyire egyértelmű. Ha a pillanatnyi magyarországi trendeket a hasonló helyzetű új EU-tagországokéhoz viszonyítjuk, azt tapasztaljuk, hogy a növekedés - Lengyelországot leszámítva - másutt legalább ilyen kedvező. A balti országok gazdasága évek óta szárnyal (5-10 százalék közötti GDP-bővüléssel), Szlovákia tartósan 5 százalék felett nő, és Csehországban is jó esélylyel megismétlődik a tavalyi, 4 százalékot meghaladó növekedés. Mindennek fényében inkább azt mondhatjuk tehát, hogy Magyarország - a régió más országaihoz hasonlóan - ütemesen zárkózik fel a fejlettebb EU-tagországokhoz, fokozatosan közelíti azt a szintet, amelyre a rendelkezésre álló tőke- és munkaerő-állomány hosszabb távon predesztinálja. A gazdaságpolitika szerepe ehhez kapcsolódva két metszetben jelenhet meg: egyrészt kiszámíthatóságot, stabilitást biztosít, másrészt olyan kedvező környezeti feltételeket teremt, amelyek a tőkeállomány modernizációját és a munkaerő újratermelését, megfelelő képzettségi szintjét, adaptációs készségét lehetővé teszik. Miközben az idei évben érzékelhető eredmények mutatkoznak különösen a befektetésösztönzésben, de az utóbbi hónapokban a munkapiaci folyamatoknál is, a stabilitás, az egyensúly megteremtése késik.

Az államháztartás hiánya tartósan, strukturálisan magas, és az egyensúlyjavító intézkedések tipikusan egyszeri lefaragásokból adódnak, hatásukban tehát szükségképpen átmenetiek. A jövő évi választások előtt pedig érzékelhetően durvul a hangnem, bár az ígérgetési (illetve a majdani osztogatási) verseny kialakulását - ellentétben a 2002-es választásokkal - talán sikerül elkerülni. Ez kulcskérdés: a nehezen - és csak részben - visszaszerzett bizalom semmi esetre sem tehető kockára expanzív gazdaságpolitikával. Súlyos következményei lehetnek annak, ha az államháztartási hiány nem kellő mértékű csökkenése, netán ismételt megugrása miatt Magyarország 2010-ben sem tudna csatlakozni az eurózónához. Szlovénia, a balti államok és Szlovákia akkor már minden valószínűség szerint az alacsony kockázatot jelentő közös valutaövezetben alakítják gazdaság- és fejlesztéspolitikájukat. Számukra ennek előnye - és ezzel együtt Magyarország relatív pozíciójának leértékelődése - különösen akkor lesz érzékelhető, ha a nemzetközi pénz- és tőkepiaci befektetők jelenlegi magas kockázatéhsége lecsökken. A pillanatnyi kedvező reálgazdasági folyamatok persze vitathatatlanul javítják a 2010-es csatlakozásunk esélyét. A játszma azonban még hosszúnak ígérkezik; hurráoptimizmus helyett így legfeljebb óvatos derűlátás indokolt.