Szép próbaköve lesz az új uniós kommunikációs stratégiának azt megmagyarázni, hogy Törökország inkább európai állam, mint Horvátország - tréfálkozott az idénynyitó walesi külügyminiszteri értekezlet után egy közép-európai diplomata. A brit elnökség törekvései ugyanis Newportban eléggé kendőzetlenül megmutatkoztak: a törökökkel október 3-án mindenképpen meg kell kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat, a horvátokkal azonban csak akkor, ha Carla del Ponte hágai főügyész is úgy látja, a hatóságok mindent megtesznek a háborús bűnösök kézre kerítésére (már évek óta következetesen nem látja úgy).
Csakhogy van egy homlokegyenest ellenkezően gondolkodó duó is: ez pedig az osztrák kormány és a jelenleg még ugyan ellenzéki helyzetben lévő, ám a szeptember 18-i választásokon vélhetően hatalomra jutó német CDU. Ők a horvátokkal azonnal megkezdenék a tárgyalásokat, a törököket viszont inkább egyfajta privilegizált partnerséggel próbálnák kielégíteni a teljes jogú tagság helyett. Wolfgang Schüssel kancellárnak sikerült is kisebbfajta koalíciót maga köré szerveznie, s most már Olaszország, Szlovákia, Málta, Szlovénia, Luxemburg, Lett-, Görög- és Magyarország is az azonnali tárgyaláskezdést szorgalmazza Zágrábbal.
Persze érthető a brit törekvés is: a Balkánnak példát statuálni arról, hogy csak olyan államnak van esélye bekerülni a posztmodern kori ígéret földjének számító EU-ba, amely a nacionalizmus utolsó csíráját is kiirtja. Más kérdés, hogy ennek érvényesítése most olyan helyzetet teremt(ene), amellyel valószínűleg ismét sikerül egy lépéssel távolabb vinni az embereket az integrációtól. (UGy)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.