Az euró bevezetése cél, eszköz vagy...

Az euróátvétel számszerűsíthető előnyeihez sorolható az alacsonyabb reálkamat, a pénzváltással járó transzakciós költségek megszűnése, az elmélyülő kereskedelmi kapcsolatok. Ezen tényezők együttesen egy százalékpont körül növelhetik a gazdaság növekedési ütemét. Fontos, nem számszerűsíthető, de jelentős tényező a valutaválság lehetőségének megszűnése és ezzel összefüggésben a fizetési mérlegkorlát enyhülése.

Másfelől mérlegelhető, hogy a maastrichti kritériumok teljesítése rövid távon milyen áldozatokkal jár, és hogy ezt az áldozatot célszerű-e enyhíteni egy elnyújtottabb alkalmazkodási pályával. Magyarországon az euró átvételének célszerűségéről és ütemezéséről szóló politikai viták nem ilyen jellegű költség-haszon elemzésekből táplálkoztak, inkább vélelmezett másodlagos hatások kikényszerítésének szándéka irányította a különböző ez ügyben megnyilvánuló szereplők megszólalásait.

A jegybank kezdettől fogva híve volt az euró minél előbbi átvételének, részben a kimutatható előnyök miatt, másrészt abban a reményben, hogy a kritériumrendszer teljesítése folyamatos lépéskényszerben tartja a gazdaságpolitikát. E ciklus első - Medgyessy vezette - kormánya egy hosszabb távú elkötelezettségeket elkerülni kívánó álláspontból az árfolyamsáv-eltolás okozta piaci zavarok után váltott, és kinyilvánította, hogy közvetlenül az EU-csatlakozás után kívánna belépni az ERM II árfolyam-mechanizmusba és 2008-ban átvenni az eurót. Emögött sem látszott nagyon szakmai megfontolás és elszántság a szükséges változtatások végrehajtásához. Az egyetlen indíték valószínűleg az a hiú remény volt, hogy pusztán ilyen tervek hangoztatásával lehet helyreállítani a hitelességet. Az ezt követő időszak nyilvánvalóvá tette, hogy a piacok akkor már rég nem adtak hitelt a politikusok szavainak, de azt is, hogy a költségvetési politika a legkevésbé sem állt rá a szép szándékból elvileg következő pályára.

Az újabb 2010-es céldátum kijelölését már megelőzte némi szakmai munka, kutatóintézetekkel folytatott párbeszéd, és - tegyük hozzá - nem volt eleve irreálisnak mondható. Az ismételt kisiklás akkor következett be, amikor koncepció, idő és politikai bátorság hiányában az államháztartás és alrendszereinek átfogó reformja helyett előtérbe került a maastrichti kritériumrendszerhez a kreatív államháztartási könyvelés révén való közelítés szinte minden elképzelhető eszköze. Most, amikor ez zsákutcának bizonyult, megint háttérben maradnak a szakmai érvek. A politika nem a zsákutca építőjével, hanem - bűnbak gyanánt - annak megnevezőjével van elfoglalva, és kissé demagóg módon szembeállítja az autópálya-építést az euró átvételének feltételrendszerével.

Három megjegyzést tennék a jelenleg e témában folyó vitához:

>> Autópálya-építést nem állami alapon finanszírozni nem feltétlenül drágább, ha e források felhasználása is hatékonyabbnak bizonyul az állami megrendeléseknél. (Ez a tétel természetesen nem áll, ha csak elkészült létesítmények állam általi eladásáról van szó.)

>> Magyarországon már évek (évtizedek) óta nem az államháztartás felhalmozási, hanem folyó kiadási struktúrája okozza a makacs, évről évre visszatérő hiányt, az államadóság/ GDP arány magas szintjét.

>> Az euró lehet cél is, eszköz is, de átvétele lehetne egyszerűen természetes következménye (mellékhatása) egy valóban stabilitás- és növekedésorientált gazdaságpolitikának, amelyet nem a maastrichti szerződés kritériumrendszerének formális teljesítésének igyekezetéből kellene levezetni.