BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Budapest, az eminens

2005.09.08., csütörtök 00:00

Minden elismerést megérdemel Közép-Magyarország és azon belül leginkább Budapest, mert a pályázatokra eddig kiosztott európai uniós támogatások huszonnégy százalékát ez a régió és csaknem tizennyolc százalékát a főváros nyerte el. Még szembetűnőbb Budapest pályázati teljesítménye, ha a régión belüli számokat nézzük: egymaga három és félszer több pénzt kapott, mint régiós társa, Pest megye. Mindez történt a felzárkóztatás jegyében.

Különösen árulkodók az I. Nemzeti fejlesztési terv (I. NFT) operatív programjai keretében meghirdetett pályázatok számai. A gazdasági versenyképesség operatív program bírálóitól, amely nevéből adódóan az ország versenyképességét hivatott erősíteni, Közép-Magyarország legalább három- (más) régiónyi, a versenyképességben éllovas Budapest pedig csaknem három- (más) régiónyi támogatást kapott. A példák sorát folytatva a humánerőforrás-fejlesztési operatív programnál viszont már csak majdnem két- (más) régiónyi a különbség.

Hogy ez nagy különbség, azt bőszen cáfolják az illetékesek. Azt mondják, hogy az egy főre jutó EU-s támogatás az irányadó, s ekként Dél-Alföld megelőzi Budapestet, ha pedig egy vállalkozással számolunk, Észak-Alföldet illeti meg az első hely. Akár így, akár úgy, Közép-Magyarország - benne Budapest - hivatalosan csak második lehet...

Mégis mindig és annyira elégedetlen a főpolgármester, hogy az ember néha már sajnálná. Nem kap pénzt, szűkmarkú a kormány, panaszolja visszatérően. Igaza van.

Budapest mai állapotában a látványos fejlődéshez nem-hogy az EU, de a világ pénze is kevés lenne - állítják az elkeseredett városlakók. S igaza van a főváros első emberének azért is, mert kifakadásaival mára elérte célját. Pestiesen szólva: dől a pénz a budapesti pályázókhoz.

És hol maradnak a többiek? A pályázati számok mögött meghúzódó jelenségeken alighanem sürgősen el kell gondolkodni az érintetteknek és az illetékeseknek egyaránt. Már két év sincs hátra, és indul az új költségvetési periódus, amikor mindannyiuknak évente legalább háromszor akkora pályázati teljesítményt kell felmutatniuk, mint jelenleg. Vagy ha igazságosabb Magyarországot akarunk, még többet?

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.