Szerepcsere vagy műsorváltozás?

A politikai elemzők közül sokan úgy vélik, hogy a lengyel baloldal, elsősorban a Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) az elmúlt évek botrányaival olyannyira amortizálta magát, hogy ez a "jobbra át" akár tartóssá is válhat a Visztula mentén. "Eltűnt a posztkommunista szavazótábor" - állítják egyesek; "felnőtt egy új választói generáció" - magyarázzák mások. Én ezt egy kicsit másképp látom, bár az kétségtelen, hogy az idei választásokon a lengyel baloldal hatalmas és igen megérdemelt pofont kap a szavazóktól. Ám paradox módon szerintem egyrészt ugyanazoktól a szociális szempontok alapján voksolóktól, akik az SLD-t 1993-ban és 2001-ben is hatalomra segítették, vagy akik a populista Samoobronát (Önvédelem) a harmadik legnagyobb parlamenti párttá tették négy évvel ezelőtt, vagy akik a mostani választásokon a szociális állam jelszavát a baloldaltól átvevő PiS-re szavaznak. Másrészt azoktól a liberálisabb beállítottságú szavazóktól, akik 2001-ben jobb híján ugyancsak az SLD-re szavaztak, most pedig a PO-ra adják majd voksukat. Ilyen értelemben tehát az idén a lengyel választók nem a lengyel politikai színpadon eleddig játszott darabot dobják majd félre, csupán új szerepeket osztanak, vagyis ugyanaz lesz műsoron, csak konzervatív - vagy konzervatívabb - előadásban.

Szerintem a lengyel baloldal azzal követte el legnagyobb a hibát, hogy az elmúlt tizenhat év során eljátszotta azt a fajta hitelességét, amelytől egy pártnak - tőlünk szebb és kellemesebb politikai vidékeken - stabil és állandó szavazótábora van, s amelytől az SLD tűnt az egyetlen olyan lengyel pártnak, amely az ilyesminek birtokában van. A második legnagyobbat pedig azzal, hogy nem látta vagy nem vette komolyan ennek lehetséges következményeit. Vagyis 1993 és 1997 között elhitte és elhitette szavazóival, hogy egyszerre arathatja le a lengyel rendszerváltás első kormányai által megkezdett reformok eredményeit, illetve fékezheti le magukat a reformokat (amelynek következményeit aztán Jerzy Buzek kormányának kellett elszenvednie). Elhitte, hogy 2001 után is folytathatja e korábbi, a kellemetlen és népszerűtlen reformok felelősségét fel nem vállaló politikáját. Megpróbálta elhitetni magáról, hogy képes visszahozni a 90-es évek második felének konjunktúráját egy olyan időszakban, amikor világosan látható volt, hogy például a lengyel munkanélküliség tartósan 20 százalék körüli marad, hogy az agrárszektor és a nehézipar átalakítása és uniós felzárkóztatása hosszú évekig tartó igen fájdalmas folyamat lesz, s hogy elodázhatatlanok a nagy elosztórendszerek reformjai stb. A párttal kapcsolatos korrupciós botrányok ilyen értelemben csupán az utolsó cseppeket jelentették a pohárban?

Vagyis úgy gondolom, hogy az idei lengyel választásokon mindössze kiegyenlítődnek az esélyek a pártok között. Az elkövetkező időben ugyanis már senki nem mehet biztosra, senki mögött nem lesz biztos 20-25 százalék. Legfőképpen a baloldal mögött nem. A kérdés csupán az, hogy mindebből a jövőre nézve mit vonnak le a lengyel pártok. Vajon beérik-e azzal, hogy szavazóikat - miként eddig - csupán a választások előtti ígéretlicitálás során szólítják meg, vagy kihasználva az egyenlő esélyeket, új harcot indítanak egy stabil és állandó választói háttér megteremtéséért?