Világszínvonalú gyárbővítés
Azért pályáztunk éppen szennyvízszivattyúval - mondja az ügyvezető -, mert az uniós csatlakozást követően komoly szennyvízkezelési projektek indultak. A törökbálinti székhelyű cég termékei nem először részesültek elismerésben. Május végén az Industria nemzetközi ipari szakkiállítás nagydíját nyerte el új digitális adagolószivattyújuk, a CR többfokozatú szivattyú pedig különdíjas lett. Jánvári József számára a szivattyúpiac nem teljesen idegen terület. Magyarországon kívül a szlovák, román és ukrán piacot, valamint a volt jugoszláv tagköztársaságokat ellátó kereskedelmi vállalat élére egyebek között az időközben megszerzett közgazdász- és menedzsmentdiploma révén került.
Korábban tíz évet töltött a 3M Hungáriánál, és már értékesítési és marketingvezetőként dolgozott az igazgatóságban, amikor egy fejvadász cég révén a dán Grundfos csoport 2002-ben kiválasztotta az akkori osztrák ügyvezető igazgató utódjának. Mérnökként azért változtatott pályát az elmúlt évtized elején, mert akkoriban - az ipar leépülése idején - mélypontra zuhant a műszaki értelmiség megbecsültsége.
Ez a helyzet azóta ugyan gyökeresen megváltozott, de Jánvári József mégis úgy látja: nem tévedett, amikor a jövőt az üzleti életben vélte felfedezni. Arról nem beszélve, hogy előző és mostani munkahelyén egyaránt szükség van műszaki ismeretekre. Így kerülhetett nemzetközi vállalatokhoz, s ez természetesen nagy lehetőségeket is jelentett számára. Az itt megszerzett tapasztalatainak köszönhető, hogy az első perctől kezdve megtalálta a hangot Dániában a cég vezetőivel, akik nagyon elégedettek a magyar leányvállalatok és a magyar munkások teljesítményével. A hazai munkaerő ára nem hasonlítható a dániai szinthez, minősége azonban messze meghaladja az olcsó országokét.
A nem raktárra gyártó Grundfosnál rugalmasan, a megrendeléseknek megfelelően kell átállni a kisebb vagy nagyobb szériák vagy más termékek kibocsátására. Egy-egy embernek tehát több munkafolyamatot is végeznie kell, napi gyakorlat a CNC-gépek programozása.
A napokban befejeződött újabb gyárbővítés révén a világ egyik legkorszerűbb üzeme készült el Tatabányán. Erre az alkalomra időzítette az anyacég éves vezetői találkozóját, így a világ 60 országában jelen lévő Grundfos-vállalatok vezetői is meglátogatták a 40 ezer négyzetméteres beruházást. A Grundfos csoport jövőre újabb gyárépítésre készül Magyarországon.







