Mire jó egy rangsor?

Egy felsőoktatási rangsor nem lehet eszköz arra, hogy abszolút igazságokat fogalmazzon meg egy intézményről, és arra sem jó, hogy minőségbiztosítása legyen egy karnak, sőt a felsőoktatás reformjának alapja sem lehet. Mire jó hát akkor? Az intézményi önértékelés támogatása, jó értelemben vett vita a minőségkritériumokról, egy egészséges versenyhelyzet generálása, információk az oktatás világáról a munkaerőpiac majdani és mostani szereplőinek - többek között ezek profitálhatók egy felsőoktatási rangsorból.

Sőt, olyan hiányosságokra is fény derülhet, mint épp a Felvi-rangsor esetében, miszerint alig van kapcsolat a hazai foglalkoztatók, illetve az intézmények és így a hallgatók között, sőt az információáramlás is kicsi. Bár a munkaadók fejében létezik szakonként egy toborzási-kiválasztási rangsor, ezek hallgatólagosak, a szubjektivitásuk egyértelmű. Az a rangsor, amely csak a fejekben létezik, sem pró, sem kontra nem védhető vagy támadható. Az írásban vállalt rankingről vita nyitható, felvállalható, megvétózható?

Sosem könnyű szembesülni a magunk gyengeségeivel és mások erényeivel, mert önkritikára van hozzá szükség, és a fejlődés vágyára. Épp ezért lesznek kritikusok, támogatók és közönyösek - mindenki másképp fogadja majd, hogy rangsor készült a felsőoktatásról. Ám a hallgatók intelligenciahányadosára építő intézmények most érzelmi intelligenciájukat bizonyíthatják. Kiderül, mennyire képes a hazai egyetemek és főiskolák menedzsmentje a helyes önértékelésre, mekkora az önkontrolljuk és a hallgatóközpontúságuk, mennyire kommunikálják jól eltérő véleményüket, no és hogyan kezelik a rangsorból adódó konfliktusaikat.

Egy rangsor valóban mérleg, amelyből nem az derül ki, hogy ki a jó és a rossz, hanem az, hogy hol vannak még fejlesztésre szoruló területek, és honnan érdemes példát venni a fejlesztéshez.