Egy hónap? Az egyik olasz gazdasági napilapnál dolgozó ismerősöm csóválja a fejét, olyat ő nem hallott, hogy évente csak egy alkalommal lehet kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást váltani. Hitetlenkedve fogadja, hogy itt korántsem a naptári év számít, hanem az a bűvös novemberi hónap. És sokan váltanak? – hangzik az újabb kérdés. Az autósok több mint 10 százaléka – válaszolom, amit szintén nem egykönynyen emészt meg a jóval lojálisabb ügyfélkörhöz, s persze a kevésbé hektikusabb díjalakulásokhoz szokott szakember.
Ki lehet pipálni, az idén is megvolt a kampány, mindenféle oldalhajtásával együtt, s mint ahogy minden esztendőnek, a mostaninak is megvoltak a maga nyertesei, illetve vesztesei. Tény ugyanis, a piaci átlagnál alacsonyabb díjakkal az idén is lehetett piacot szerezni. Ráadásul a tavalyinál jóval többen mozdultak meg. Egyes becslések 450 ezer váltóról szólnak, de vannak, akik félmilliót emlegetnek. Mi ennek az oka? A magyarázatot alighanem a biztosításközvetítőknél kell keresni: díjösszehasonlító táblázatok ugyanis egyre több alkusz internetes oldalán érhetők el, a nagy árkülönbségek pedig váltásra ösztökélnek.
A legnagyobb figyelem az idén alighanem a biztosítóegyesületeket övezte. A közel 3,5 milliós autóstábor közel három százalékának kell megismerkednie ezzel a szervezeti formával, ám ha az idén váltókat nézzük, akkor a becslések szerint 20 százalékuk inthetett búcsút a biztosítótársaságoknak, s választotta az egyesületeket. A kgfb-kampány elején „veszélyes vizekre tévedt” jelzővel illetett egyesületek között voltak olyanok, amelyeknek az állományuk duplázásához vezetett a novemberi váltás. Ez pedig nem kevés, s kérdés, hogy ki miként birkózik meg a feladattal. S bár a szakma aggódik, az egyesületek nyugodtak. Mint mondják, a terveknek megfelelően alakult az állománybővülés, éppen ezért a pluszfeladatok, a kárrendezés nem okoz gondot. A pénzügyi felügyelet egyedül a MÁV Biztosító Egyesületnél látta jónak, ha felhívja a figyelmét arra: a megnőtt kgfb-állomány biztonságos kezeléséhez megfelelő infrastruktúrára és intézkedési tervre van szükség.
Egy biztos: karambolok jövőre is lesznek, s az elkövetkező időszakban kiderül, hogy valóban nyerteseknek számítanak-e a mostani nyertesek. A 2007. évi kgfb-tarifák mindenesetre sokat elárulnak majd...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.