Bár a múlt hét nem hozott különösebben új információkat a magyar gazdasági folyamatokat illetően, mégis romlott a gazdaság megítélése azáltal, hogy a Fitch hitelminősítő intézet az állam devizaadósságát kirakta az A kategóriák csoportjából, és egy fokozattal lejjebb, BBB+ szintre helyezte. A térség nyolc országából már csupán Lengyelországnak hasonló a minősítése, a többi gazdaságot kevésbé kockázatosnak tartja az intézet.
A Fitch – egy éven belül immár másodszor – rontotta a piac által kevésbé figyelt, forintban jegyzett államadósság minősítését is. A devizában jegyzett (szuverén) államadósság értékelésére viszont a piac nagyon is odafigyel, ezt mutatja, hogy a forint jelentősen gyengült a múlt héten, az állampapírhozamokba pedig – alig két hónappal azután, hogy a másfél évig tartó kamatcsökkentések véget értek – már elkezdett beépülni egy kamatemelés.
A Fitch alapvetően a fiskális problémákkal indokolta a döntést. Figyelemre méltó a leminősítés időzítése: a konvergenciaprogram benyújtása utáni bejelentés azt bizonyítja, hogy nem csupán a hazai szakértők tartják teljesen hiteltelennek a benne felvázolt kiigazítási pályát. Az intézet értékelése szerint jövőre nyolc százalék körüli lehet a GDP-arányos államháztartási hiány, de ha az autópálya-építési költségeket nem lehet a költségvetésen kívül elszámolni, a mutató elérheti a kilenc százalékot is. Ez az álláspont a kormányzati tervekkel szemben az Európai Bizottság és a jegybank előrejelzéseivel egyezik meg, és azt mutatja, hogy a Fitch nem bízik abban az ígéretben, hogy a 2006-os választásig csökkenne a hiány. A kormányzat reakciója a döntésre (sajnos szokás szerint) rendkívül cinikus volt: a kormányfő és a Pénzügyminisztérium hosszasan taglalta, milyen nagyszerű elismerésben részesült Magyarország.
Hogy mondjunk jó hírt is: a reálgazdaságnak nem megy rosszul. Az ősz eleji élénkülés után októberben sem állt le az ipar, a szektor termelésének volumene további 1,8 százalékkal nőtt szeptemberhez képest, az éves bővülés pedig megközelíti a 10 százalékot. (MI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.