Decemberben sem csökkentett irányadó kamatán a monetáris tanács, így egymás után a harmadik hónapban tartotta változatlan szinten a kéthetes jegybanki hitel után fizetett hozamát a döntéshozó testület. Úgy tűnik, az év elején kibővített tanácsban teljes az összhang, hiszen a csökkenő kamatpályáról való kiszállást illetően meglehetősen nagy volt egység. Járai Zsigmond továbbra is a kedvező külső környezetben látja annak okát, hogy a rossz egyensúlyi viszonyok mellett viszonylag alacsony szintre lehetett csökkenteni a kamatszintet. A kedvező magyar kamatfelárak egyértelműen a feltörekvő piacok kockázatosabb eszközei iránti globális keresletet tükrözik – ez azonban a jegybankelnök szerint nem lesz sokáig fenntartható. Mindenesetre a szakértő között most abban sincs egyetértés, hogy melyik irányba mozdul el először a kamatszint: néhányan nem tartják kizártnak, hogy egy-két óvatos vágás a jövő év elején még beleférhet, mások szerint a választási évben várhatóan tovább romló fiskális pozíció miatt fordulhat az irány.
Októberben nem tartotta kirobbanó formáját az építőipar: az előző havi teljesítménytől – szezonálisan és munkanaptényezővel igazítva – 5,3 százalékkal maradt el az ágazat termelése. A jelenség mögött az épületek főcsoport területén bekövetkezett visszaesés áll, de az egyéb építmények körében is csökkent a lendület. Feltehetően a mostani számok nem egy gyors visszaesés kezdetét jelentik, a kisebb szektorokban gyakran jelent komoly befolyásoló tényezőt egy-egy nagyobb ágazati szereplő termelésének hektikussága. Mindenesetre az idén biztosan nem zár rossz évet az építőipar: a termelés volumene átlagosan 15-20 százalékkal haladja majd meg a tavalyit.
Folytatta növekedését viszont októberben a kiskereskedelmi forgalom, igaz, bővülésének üteme elmaradt a megelőző havi szintektől. Az éves változást kifejező index még így is 6,6 százalékos növekedést mutat, és az év egészében várhatóan hat százalék körül lesz az átlagos emelkedés. Az élénknek mondható kiskereskedelmi forgalom összességében a tavalyival nagyjából azonos dinamikával zárhat az idén. (MI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.