Van még esély a megállapodásra a 2007–2013-as uniós büdzsé körüli vitában a csütörtökön kezdődő, kétnaposra tervezett állam- és kormányfői csúcson Brüsszelben. Az elmúlt napok mozgolódásai lassan puhuló álláspontokat mutattak francia és brit részről is.
A britek Tony Blair kormányfő pénteki célzásai szerint immár hajlandónak tűnnek a nekik járó költségvetési visszatérítés (rabatt) kiszámítási módjának olyan felülvizsgálatára, amely figyelembe veszi az EU keleti bővítésének költségeit. Éppen ezt követelik Párizsban. A kérdés most már (talán) csak az, hogy mennyit jelent ez pénzben kifejezve. A britek a következő hét évben összesen 54 milliárd eurónyi rabattra lennének jogosultak. London eddig 8 milliárdos csökkentést ajánlott fel, Párizs szerint viszont legalább 15 milliárdra lenne szükség „az új tagok érdekében”. Ha valahol középtájon meg tudnak egyezni, akkor valószínűleg a többi 23 tagország is beleegyezne. Az új tagok azért, mert nekik a legrosszabb forgatókönyv a megállapodás elmaradása, a nettó befizetők pedig már a múlt heti brit javaslatot is elfogadható kiindulási alapnak tartották (csak ők voltak ezzel így).
Blairrel alighanem most könnyebb lenne megállapodni, hogy az elnökség felelőssége is az ő vállát nyomja, mint jövőre e felelősség nélkül. Van persze némi gyerekes báj abban, ahogy Franciaország most a kelet-európaiak védelmezőjeként próbál tetszelegni, hiszen még három év sem telt el azóta, hogy Chirac elnök felelőtlennek bélyegezte az Irak ügyében az USA-t támogató nyolcakat. De hát az EU-ban a koalíciók mindig egy-egy adott ügyre szólnak. (UGy)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.