Jött a pénz

Sosem volt nagy barátja az Európai Bizottság az uniós pénzfelhasználás egyszerűsítését célzó magyar törekvéseknek, és tegnap annak is végleg kiderülhetett, miért, aki eddig nem tudta. Brüsszel ugyanis a valaha volt legjobb évnek nevezte 2005-öt az EU felzárkóztatási alapjainak végrehajtása szempontjából. Soha olyan magas arányban nem sikerült még ténylegesen is lekötni a közösségi strukturális és kohéziós alapokból a tagállamok számára elkülönített összegeket, mint tavaly. Triumfálhat a bizottság: lám, a jelenlegi felhasználási szabályok mellett is sikerült elkölteni a pénzt, minek akkor puhítani az eljáráson, kockáztatva, hogy több visszaélés csúszik be? (Más kérdés, hogy ez most már csak elégtétel Brüsszelnek, hiszen a puhításról időközben a tagállamok megegyeztek.)

Triumfálhat azonban Magyarország is, amely kétszer annyi pénzt tudott felszívni, mint Csehország, és majdnem feleannyit, mint a négyszer nagyobb Lengyelország. Ráadásul a lekötések után végre a kifizetések is kezdenek beindulni: a napokban átlépte a 130 milliárd forintot a csatlakozás óta megnyílt pályázati alapokból hazai kedvezményezetteknek kifizetett támogatások összértéke. Végre minden szép és jó az uniós pénzek hazai felhasználása körül? Korántsem. Könnyen lehet, hogy csak most jön a feketeleves.

Az uniós támogatásokat nem csak a pályázati kiírások fázisában lehet elveszíteni azzal, ha nem jön elég projektjavaslat. A végrehajtási fázis legalább annyi buktatót takar. Számlák kitöltése körüli szabálytalanságok, határidők be nem tartása, projekt-előrehaladási jelentések beadásának elmulasztása, nem elég szigorú monitoring, a fejlesztéstől várt hatások elmaradása mind-mind veszélyforrás a pályázók és a pénzeket szétosztó intézményrendszer számára is.

Az meg csak évek múlva derül ki, hogy értelmesek voltak-e azok a fejlesztések, amelyek túlélték a buktatókat.