Rekordhiány, optimizmus
Az áfakulcscsökkentés várakozásoktól messze elmaradó hatása mellett az élelmiszerársokk okozta, hogy februárban ismét az előrejelzéseknél magasabb volt az infláció. Különösen kiábrándító, hogy a tartós fogyasztási cikkek körében februárban már semmilyen áfahatás nem volt érzékelhető, a kereskedők szinte teljesen lenyelték az ebből származó nettó árbevétel-növekedést. Bár a mutató így is 2,5 százalékra, történelmi mélypontjára sülylyedt, az idei pálya szinte biztosan magasabb lesz, mint azt az év elején képzelték a szakértők.
A hét második felében már a fiskális politika borzolhatta idegeinket, igaz, a Pénzügyminisztériumot nem kell félteni. A tárca az utóbbi évek messze legmagasabb első negyedéves költségvetési hiányát is úgy tudja előadni, mintha győzelmi jelentést olvasna fel. Március végére 700 milliárd forintos hiány halmozódhat fel, a deficit a tavalyi év hasonló időszakában még csak 485, 2003-ban pedig 280 milliárd volt.
Az iparnak viszont szerencsére jól megy. Januárban a termelés 1,3 százalékkal volt nagyobb, mint decemberben, az egy évvel ezelőtti szintet pedig 11 százalékkal haladta meg a volumen. A bővülést elsősorban az exportértékesítések felfutása okozta, de ezúttal a többnyire csak stagnáló belföldi eladások is növekedtek. Az ipari konjunktúra nem meglepő abból a szempontból, hogy a szektor teljesítménye mindig is szorosan összefüggött a nyugat-európai gazdasági helyzettel, ott pedig enyhe élénkülést jeleznek az adatok. A kilátások is biztatóak: az új belföldi rendelések 32, az exportmegrendelések pedig 21 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, ez a következő hónapokra is kitartó konjunktúrát jelez. (VG)







