Stróman az E.On?

Sokakat meglepett, hogy hírek szerint az E.On a Moltól még hivatalosan át sem vett magyar gázüzletágat máris elcserélte az orosz Gazprommal egy nyugat-szibériai gázlelőhely résztulajdonára. Pedig erről már januárban is hallhattunk, s kevesen tennék az ablakba, amit néhány olvasótól lapunk honlapján közzétett vitaindítómért akkor kaptam.

Bár nem tudjuk, most mennyivel „igazabb” a hír, mégis elgondolkodtató, miként építhető ki az orosz forrásoktól kevésbé függő hazai ellátási rendszer, ha a meglévő fő beszállítónk kezébe kerül, míg az új, alternatív déli vezetékek építését nemrég egy gyors pálfordulással állítólag odaígértük ugyanezen érdekcsoportnak, szembemenve saját, alig pár nappal korábbi, regionális összefogást sürgető szólamainkkal.

Ha a csere létrejön, mi már aligha vétózhatunk, hiszen a Gazpromnak ma nincs több érdekeltsége a honi gázellátásban, mint a regionális szolgáltatókat is birtokló E.Onnak, azaz versenyjogilag nem találhatunk kivetnivalót. Csak árnyalatnyival lehet több aggályunk, ha a merészebb híreszteléseknek megfelelően pluszban az oroszok a mai E.On-portfóliót is megkapnák, mivel az eredeti Mol–E.On ügylet is végződhetett volna úgy, hogy a gázimportot lebonyolító Panrusgáz Rt. is teljes egészében a németeké lesz. A koncentráció így is ugyanaz, „csak” a tulajdonos más.

A friss hírek fényében egészen más megvilágításba kerül az az uniós döntés is, hogy az importőr cég sorsáról egy külön engedélyezendő ügyletben kell rendelkezni. Ha ugyanis a magyar hatóságokhoz hasonlóan az eredeti javaslatra bólintanak rá Brüsszelben, a most tervezett ügylettel a kitermelő önmagától venne földgázt, azt saját nagykereskedője adná el saját kiskereskedőjének, amely aztán természetes monopolpozícióból továbbadná a lakosságnak. Persze szigorúan a verseny jegyében. Lehet, hogy az EU már akkor tudott valamit?