Szakszervezeti nyomás

A dolgozók béremelésre és juttatásokra vonatkozó követeléseit írásban adta át tegnap az Auchan sztrájkbizottsága a cégvezetésnek. Megállapodás híján munkabeszüntetéssel fenyegetőznek. Március végén 72 órás sztrájk volt a paksi atomerőműben, a társaság vezetése és egyik szakszervezete ugyanis nem tudott megállapodni a bérekről. A Suzukinál történő dolgozói jogsérelmek ellen maga a miniszterelnök is kiállt, amikor februárban a cég egyik ünnepségére tüntetőleg nem ment el.

Ha mindez nem lenne elég bizonyíték arra, hogy nem lehet tovább szemet hunyni a munkaadók és a munkavállalók között húzódó konfliktusok felett, akkor egy nagyszabású tüntetés szintén meggyőzheti a hitetlenkedőket. A cégek által elkövetett munkaügyi jogsértések ellen ugyanis a munka ünnepén szervez demonstrációt a Liga Szakszervezet, amely egyébként virtuális fekete könyvben listázza a dolgozóikkal renitens módon bánó cégeket. A feketelistán most tizenhat vállalkozás szerepel.

A kormány igyekezett kordába szorítani a jogsértőket, tavaly ősz óta csak azok a vállalkozások indulhatnak állami forrásért, amelyek tisztességesen bánnak kollégáikkal. Ám a rendezett munkaügyi kapcsolatokról szóló kormányrendelet hatása egyelőre nem érződik.

Úgy tűnik, a szakszervezetek nem is várják meg, hatnak-e a szankciók, inkább a nyilvánosság védelmére számítanak sztrájkkal, feketelistával. Bár a presszió vitatható módszer, ám amíg a vállalatok felelősségvállalása csak a társadalom felé erősödik, „befelé”, a dolgozók felé nem, addig érthető a nyomásgyakorlás.

Vajon csak „gyarló, zsigerelő” cégek és csak „kiszolgáltatott, ártatlan” dolgozók vannak? Nem hiszem. Ám a bűnbakkeresés helyett inkább a szociális párbeszéd erősítése lenne a munkaadók és a munkavállalók feladata, hiszen több jó vállalati gyakorlat is bizonyítja, van esély a szakszervezetekkel való közös munkára. És ehhez nem kell sztrájk, per, csak akarat az együttműködéshez, s konszenzuskészség.