A harmadik év kezdetén: Brüsszel nem Moszkva

Nagy csinnadratta nem volt, szép csendesen kezdte meg Magyarország EU-tagsága harmadik évét. Jobb is így, a túlzott felhajtás óhatatlanul is a régi április 4-ékre, november 7-ékre emlékeztetne sokakat, még ha teljesen alap nélküli is egy ilyen asszociáció.
Az elmúlt két évben ugyanis mindenki számára kiderülhetett: az EU nem úgy működik, mint a KGST, Brüsszel nem új Moszkva. A döntéshozatalban sokszor sikerült érvényre juttatni a magyar érdekeket, legutóbb a schengeni vízumdíj felemelésekor. De említhetnénk a 2007–2013-as büdzsét, a vegyi anyagok regisztrációjáról szóló irányelvet, a kedvezményes áfakulcsok ügyét, az árvízvédelmi direktíva tervét is.
Minden rózsaszínű lenne két évvel a belépést követően? Erről persze szó sincs. Az EU-tagság támogatottsága drámaian zuhant az állampolgárok körében. A vállalkozások és az EU-támogatások más kedvezményezettjei is joggal dohognak a pénzfelhasználás irdatlanul nagy bürokratikus terhei miatt, amelyek következtében (micsoda abszurdum!) sokszor jobb megoldás a visszafizetendő bankhitel felvétele egy-egy fejlesztés finanszírozásához. Újságíróként pedig túlságosan is gyakran szembesülünk itt, a Világgazdaságnál is azzal, hogy gyakorlatilag nincs magyar álláspont egy-egy fontos közösségi jogalkotási ügynél – vagy lehet, hogy van, csak a leginkább illetékes szakminisztériumi tisztviselő nem hajlandó érdemi tájékoztatást adni róla. De igazságtalan lenne elhallgatni, hogy azért ez utóbbi két területen is van fejlődés.
A következő évek elé az EU-miniszter az integráció magjához történő csatlakozást tűzte célként. Helyes és kellően ambiciózus törekvés. Csak nehogy az derüljön ki, hogy mire odaérkezünk, már senki nincs ott. A protekcionizmus és a szűk látókörű nemzeti önzés terjedése az EU halálát jelentheti. Lehet, hogy egyszer még az új tagoknak kell megmenteniük az uniót?