Érdekháború
Meg- és feloldhatatlan helyzet elé állította a világot – benne Európával, s persze Magyarországgal is – Kína. Annyiféle érdek ütközik ugyanis ország és országcsoport, ország-csoporton belüli államok, országon belüli vállalatok, de még a lakosság egyes csoportjai között is, hogy szinte lehetetlen megtalálni azt a közös nevezőt, amelyben ki tudnának egyezni a felek.
Közhely, de attól még igaz: a Kínából származó olcsó (tömeg)áru elárasztotta a világot. Ez óriásira duzzasztotta a kereskedelmi partnerországok áruforgalmi passzívumát az ázsiai mamuttal szemben, ami jelentős feszültségek forrása, ha csak a minket leginkább érdeklő Európai Uniót, vele együtt Magyarországot nézzük. Nemcsak amiatt, mert külső hiányt termel az importot bonyolító gazdaságok számára, hanem azért is, mert az olcsón beszerzett áruk ellehetetlenítik a helyi ipart, cégek mennek tönkre, emberek veszítik el a munkahelyüket, ennek minden, a helyi gazdaságra – a többi között a költségvetésre – gyakorolt hatásaival.
Ám vannak, akik jól járnak – s éppen emiatt nehéz a közös fellépés. Első megközelítésben a kialakult helyzet jó a fogyasztóknak, hiszen olcsón jutnak áruhoz. De jól járnak a disztribútorok, a kereskedővállalatok és a kereskedők is, akik például az átlagosan 8,5 euró bekerülési árú bőrcipőket 30 euróért árulják a boltokban. Egyes termelővállalatok is komolyan profitálnak e folyamatokból: azok, amelyek – az olcsó termeltetési költségek, no meg a különféle nyílt és burkolt támogatások miatt – Kínába teszik át a termelésüket, majd onnan saját márkanéven forgalmaznak világszerte.
Nemegyszer egyazon ország két vagy több vállalata kerül emiatt – nem egészen tisztességes – versenybe egymással. Egyik piacvédelemért kiált a kormányánál, a másik szabad importlehetőségért. Kormány, brüsszeli bizottság legyen a talpán, amely feloldja ezt a helyzetet.
