Ha belebukik is a kormány...
Nem kell félni, nem fog fájni – mondta Gyurcsány Ferenc, amikor éppen a megszorító csomagot harangozta be. Tévedett. A megszorítások fájnak. Különböző mértékben. Fájnak a gazdaság szereplőinek, munkaadóknak és munkavállalóknak egyaránt, de fájnak az államigazgatás képviselőinek is. Ez nem lehet másként. A kérdés inkább az, szükség volt-e az adóemelésekre, a váratlanul bejelentett új elvonásokra. Erre szinte csak az ellenzékhez közel állók merik kijelenteni, hogy nem. Mások inkább a mértéken és a formán vitatkoznak, és azon, nem lehetett volna nagyobb mértékben lefaragni a kiadásokat s kevésbé terhelni az üzleti szektort. Lehetett volna, bizonyára. Ám ez volt a legegyszerűbb, a legkevésbé fájdalmas megoldás.
De mi lesz ezután? A kormánynak szembe kell néznie azzal – a konvergenciaprogram számai már e szembesülésről tanúskodnak –, hogy az intézkedések visszafogják a gazdaság növekedését, gátolják a foglalkoztatás érdemi bővítését. Tehát mi lesz a folytatás? A Brüsszelnek benyújtott felzárkózási program beszél reformokról – az oktatásban, az egészségügyben, a nyugdíjaknál és az államigazgatásban –, de vajon lesz-e ereje a Gyurcsány-kormánynak ezek következetes megvalósítására? Gondoljunk csak bele: a rendszerváltó Antall-kormány után csak a Horn-csapat merte elkezdeni a nyugdíjreformot, s azóta minden lényeges változtatást halogatnak. Mert emberek millióit kellene szembesíteni azzal, hogy az idáig ingyenes szolgáltatásért fizetni kell. Mert megváltozott a világ.
A második Gyurcsány-kormány első száz napját a beismerés, a szembenézés jellemezte. Igaz, ehhez túl sok idő kellett. Így ma csak tippelni lehet, milyen lesz a megvalósítás. Érdemi reformok jönnek végre, vagy tétova, összevissza kommunikáció, s a társadalmi ellenállás után a megfutamodás.
A gazdaság és a társadalom érdeke a reformok mellett szól. Még akkor is, ha ebbe belebukna a kormány.
