Választási népszavazás
Roppant energiákat feccölnek bele felhevült politikusaink annak a borzasztóan lényeges vitának az eldöntésébe, hogy a nyolcmillió választópolgár (kampányon kívül: lakos) vajon mit is fog csinálni október elsején. Választ? Népszavaz? Mindkettőt? Egyiket sem?
Holott a kérdés még alkotmányjogászi végzettség nélkül is gyorsan megválaszolható. Települési, kerületi képviselőket, megyei, fővárosi közgyűlési tagokat, polgármestereket plusz főpolgármestert választunk, ám a jelen politikai helyzetben olyan súlyú a voksolás végeredménye, hogy fölfoghatjuk akár a kormányt érintő bizalmi vagy népszavazásnak is.
Tehát miután döntetlenre adtuk ezt az izgalmas játszmát, rátérhetünk a valóban lényeges kérdésre.
Mi lesz az önkormányzatokkal, túlélhetik-e a következő négy évet? A Pénzügyminisztérium most mozgat meg minden követ, hogy meggyőzze a településeket: a kiszivárogtatással ellentétben „azzal számol”, hogy több pénzt kapnak; ami persze, ismerve a tárca elmúlt hónapokban nyújtott matematikai teljesítményét, nem biztos, hogy túl sok bizakodásra adhat okot. Holott a falvak, városok évek óta nyögik annak a súlyát, hogy újabb és újabb feladatokat terhelnek rájuk, de ezek teljesítéséhez a szükségesnél jóval kevesebb forrást kapnak; ha kapnak egyáltalán. Persze amíg van vagyonuk, addig húzhatják, hiszen eladnak mindent, amire találnak vevőt, de egyre több helyen kongatják a vészharangot, hogy már a családi bronzból is csak a resztli maradt.
De arról sem ártana dönteni, mi történjen a megyei önkormányzatokkal annak tükrében, hogy a megyék halálra vannak ítélve, hiszen a kormány a régiókban látja a jövőt. A megmaradó néhány megyei intézmény „eligazgatására” pedig luxus a több tucat képviselő és a mögöttük álló nagyszámú apparátus.
Így akár ötletpályázatot is kiírhatunk azzal a címmel: Mi legyen a feladatuk megyei képviselőinknek a tiszteletdíjuk fejében?
