Titkár vagy vezető?
Valóban inkább csak titkárként irányítja majd az ENSZ-t Ban Ki-moon dél-koreai külügyminiszter, akit a BT-ben ma szinte biztosan megválasztanak Kofi Annan főtitkár utódának – vélik elemzők. Bár sokat beszélt az ENSZ megreformálásának szükségességéről, részletes elképzelésekkel máig nem állt elő, kétségeket hagyva majdani aktivitását illetően. Bant Annan kudarcai is óvatosságra inthetik, aki a fejlődő országok ellenállása nyomán kénytelen volt jelentősen visszavenni a világszervezet bürokráciájának áramvonalasítására vonatkozó ambiciózus terveiből. A diplomatától a nagypolitika színpadán sem várják, hogy látványos kezdeményezésekkel áll majd elő. Kritikusai szerint Annannal szemben Ban aligha vállalja majd a konfrontációt az Egyesült Államokkal, és – Washington tulajdonképpeni jelöltjeként – meg sem kísérli az ENSZ-t az USA politikai ellen-súlyává tenni. Az pedig legalábbis kétséges, hogy dél-koreaiként képes lesz-e szerepet játszani az észak-koreai nukleáris ambíciók leszerelésében, ami az utóbbi napok fejleményeiként a világszervezet előtt álló egyik legnagyobb kihívásnak ígérkezik.
Mások szerint ugyanakkor hiba lenne lebecsülni Ban sima modorát és vitathatatlan közvetítői képességeit. A halk szavú diplomata valójában határozott döntéshozó és kitűnő szervező – állítják pártfogói. Észak-Koreával kapcsolatban mindenesetre máris jelezte, hogy kész az aktív diplomáciára, és – Annannal szemben – főtitkárként ellátogat majd Phenjanba. BÁ







