Hiller és a frontok

Ha jól belegondolunk, mázlija van az oktatási és kulturális tárcának a tüntetőkkel. A magukat nemes egyszerűséggel csak Kossuth térieknek vagy forradalmároknak nevező vadkempingezők ugyanis megtették a minisztériumnak azt a szívességet, hogy az elmúlt hetekben elterelték a figyelmet a tandíjellenes akciókról. S úgy tűnik, a diákok már nem gondolják komolyan korábbi fenyegetéseiket – régebben sztrájkokról, blokádokról, engedetlenségi mozgalmakról vizionáltak –, attól a bejelentésüktől viszont, hogy márciusban újra az utcára vonulnak, Hiller Istvánnak feltehetően egyetlen álmatlan éjszakája sem lett. A Fidesz által bedobott népszavazási terv sem okozhat gondokat neki egyelőre.

Ám a miniszter addig még biztosan sokat forgolódik majd az ágyában, mire beérnek az első gyümölcsei a felsőoktatási reformnak. Tény, hogy nagy ívű elképzeléseket sikerült papírra vetnie, de borzasztó nehéz lesz azokat megvalósítania. Túl sok frontot kell ugyanis nyitnia. Bár tandíjügyben egyelőre nyerésre áll, tavasszal lesz még néhány kemény menete a tiltakozásokat illetően is meglehetősen kreatív hallgatókkal; erről Bokros Lajos sokat tudna mesélni.

A fiatalokon kívül meg kell küzdeni azokkal a tandíjügyben amúgy mellette álló egyetemi, főiskolai vezetőkkel is, akik annak ellenére ragaszkodnak az intézményükhöz, hogy már mindenki tudja, az ott kapott diploma alig ér többet, mint a papír ára, amelyre rányomták.

De azok a tanárok sem fognak meghatódni a boldogságtól, akiket alkalmatlanság címén tanácsolnak el a katedrától, vagy jobbik esetben csak azt tiltják meg nekik, hogy az egyik tanszékről a másikra rohangáljanak előadásokat tartani.

S a tárcának minden bizonnyal meggyűlik majd a baja azokkal a polgármesterekkel is, akiknek szeretett városuk harmadrangú főiskolája ellen akarnak majd merényletet elkövetni a bezárásukkal. Érthető is, hiszen mégiscsak más érzés egy olyan települést irányítani, ahol a rektort is meg lehet hívni a képviselő-testületi ülésekre.