James Bond autói
Ma tárgyalja az Európai Parlament kulturális bizottsága, valamint az illetékes miniszteri tanács a televíziós hirdetési rendszer liberalizálására vonatkozó javaslatokat. Ezek közül leginkább a bújtatott reklámok engedélyezésének kérdése került a középpontba. Az ún. termékelhelyezés azt tenné lehetővé, hogy a különböző műsorokban, filmekben felismerhető márkatermékek, szolgáltatások bukkannak fel.
Az Európai Bizottság illetékes biztosa, Viviane Reding szerint a digitális korszak beköszönte miatt van szükség a reklámszabályok lazítására, ugyanis a termékelhelyezés révén a hagyományos tévécsatornák komoly bevételi forrásokhoz jutnának, amelyre égető szükségük lenne az új riválisokkal, mint például az internet-alapú tévével szemben a reklámpénzekért folytatott versenyben. A liberalizációval egyben az amerikai és európai produkciók közötti egyenlőtlenséget is orvosolnák: az USA-ban már bevett gyakorlat ugyanis komoly összegekhez (tavaly például 1,5 milliárd dollárhoz) juttatja a tengerentúli médiát.
Mindamellett Brüszszel a bújtatott reklámok használatára vonatkozóan csak közösségi minimumszabályokat (például figyelmeztető feliratokat a reklámok megjelenésekor) kívánna bevezetni a mostani ex-lex helyzet orvoslására, hiszen jelenleg is láthatók az európai tévékben olyan mozi-, illetve amerikai, sőt európai készítésű tévéfilmek, amelyek tele vannak rejtett reklámmal. Elég csak a James Bond-filmekben felbukkanó luxusautókra gondolni. TarG







