Malév-mustra

Ma megint kiderül, mennyien akarják megvenni a Malévet. Túl nagyot nem tévedünk, ha leírjuk: nem tolonganak a jelöltek. Önmagában ez nem baj, hiszen ha erős szakmai befektető nyer, az csak jót tesz a cégnek. Az érdeklődők kis száma ugyanakkor azt az üzenetet is hordozza, hogy mégsem olyan vonzó az áru, mint sokan – köztük én is – szeretnék.

A légitársaságok értékét több tényező befolyásolja, s mindet érdemes megvizsgálni, amikor a vételről dönt egy vevőjelölt. Először is megnézi, mekkora a cég vagyona, milyen típusú és hány éves a flottája, mennyire kiterjedt a járathálózata és mekkora hatékonysággal működik. A flottával nincs baj, elég fiatal. A hálózat bővül, főleg a Oneworld-tagság miatt, ugyanakkor a hatékonyság nem élvonalbeli. Több desztinációnál – főleg a diszkontcégek miatt – piacvesztést kellett megélnie a Malévnek.

Pénzügyi fronton nem áll jól a cég, hiába igyekezett minden eladható üzletágtól megszabadulni, illetve vezetett be költségcsökkentési programot. Az idén a tavalyihoz hasonló, kilencmilliárd forint körüli vesztesége lesz. Mondhatjuk, hiperdrága a kerozin, de téves megközelítés lenne csak erre fogni a dolgot. Úgy tűnik, mégsem sikerül megfelelően kihasználni a kapacitást, és továbbra is az a legnagyobb baj, hogy a vezetés nem képes eldönteni: korszerűsödő hagyományos légitársaság legyen a cég, vagy inkább a kockázatosabb diszkontmodellt válassza.

Most is az orosz hátterű Air Bridge tűnik az esélyesnek. Anyavállalata átvenné az adósság felét, és több százezer utast hozna. Egyelőre nem ismerjük elég mélyen az anyacéget, de azt tudjuk, hogy öt ottani légitársaság összefogásaként hozták létre az AiRUnion szövetséget. Vezetőjük, Borisz Abramovics a közelmúltban stratégiai egyezményt kötött az osztrák AUA csoporttal. Szerintem az osztrákok alaposan megnézték, kivel szövetkeznek. Miért ne tennénk meg ezt mi is?