Operatív Magyarország?
Innentől már minden élesben megy. A kormány tegnap a tervbe vett hat helyett öt operatív programot (op) véglegesített, de tartania kell magát ahhoz a célkitűzéséhez, hogy december közepére a 2007–13 között Magyarország rendelkezésére álló EU-forrás felhasználására vonatkozó valamennyi dokumentumcsomagot eljuttatja Brüsszelbe. Annál inkább így kell tenni, mert az Európai Bizottság illetékeseinek nemcsak véleményezni szükséges, de jóvá is kell hagyni a programokat, s ez a folyamat akár márciusig is eltarthat.
Ám a pályázók már januártól várják a kiírásokat, ezek elvi feltétele viszont az op-ok brüsszeli szentesítése. Csupán a tuti pályázatok meghirdetésére lesz így mód, amelyek ellen Brüsszel biztosan nem emel kifogást – vázolják a köztes megoldást a hazai szakemberek.
A késést, ha késés, be kell hozni. Nyilvánvalóan és nagyon hamar. Erről azonban egyelőre mindenki hallgat. Az
Európai Unió tagállamai közül Ausztria és Lettország nyújtotta be elsőként az operatív programokat, november első felében. A késés elindítója maga az EU volt, mert nem adta ki időben a kohéziós pénzek felhasználására vonatkozó közösségi iránymutatásokat. Mára ez a lemaradás halmozottá vált.
Ezért is alakult ki ez a nagy versenyfutás az idővel. A kormány tegnap az ágazati operatív programok közül a közlekedési fejlesztésekre vonatkozó csomagot nem tudta szentesíteni, a társadalmi megújulás op-ot pedig még napirendre sem tűzhette. Zavaros és homályos a kép a regionális operatív programokkal kapcsolatban. Igazából nem tudni, hogy ki mit nem csinált meg időre jól és pontosan, s végül kinek a tervváltozata jut majd el Brüsszelbe: a régióké vagy a kormányé?
A jelző persze kötelezne: ha már operatív programokról van szó, legyen operatív a programok elfogadásának lebonyolítása is. Legyen operatív maga Magyarország, mert ez az érdeke!






