Összefogás kell a spamek kiszűrésére
Internetbiztonság. Jövőre új jogszabályokat terjeszt elő az EB a kéretlen vagy káros e-mailek hatékonyabb kiszűrésére. A tagországok ugyan már 2002-ben elfogadták a spamek tilalmát is tartalmazó ePrivacy direktívát, ám ez a legtöbb országban nem érvényesül – mutat rá az illetékes biztos, Viviane Reding. Tervei között szerepel, hogy kötelezik az internetszolgáltatókat az adatvesztéshez vagy a forgalom kimaradásához vezető támadások bejelentésére, és a hatóságok a mainál szélesebb körű jogosítványokat kapnak a szolgáltatók ellenőrzésére. Hollandiában például – a spamek elleni küzdelemre létrehozott nyomozócsoportnak, az OPTA-nak köszönhetően – 85 százalékkal sikerült csökkenteni az ilyen küldemények számát.
A iparági becslések szerint a világ teljes e-mail forgalmának 54-85 százalékát teszik ki a spamek, és ezek évente több tízmilliárd eurós kárt okoznak. Nemcsak a kéretlen levelek kitörlésével töltött idő veszteség, hanem az is, hogy egyre több ilyen üzenet hordoz a címzett gépén „kémkedő” vagy azt más módon károsító tartalmat. Rapid







