PR-fogás adófronton

A minap a pénzügyminiszter keringőre hívta a nagy adótanácsadó cégeket. Veres János jelezte, hogy várja véleményüket, javaslataikat az adószerkezet majdani megváltoztatásához. Dicséretes. A helyzet tehát úgy áll, hogy a főpénzügyér egy választási adócsomag (2005. őszi elfogadás), egy ezt teljesen megsemmisítő, a költségvetési kiigazítás jegyében született adójogszabály-halmaz (2006. nyári megszavazás) és utóbbinak számos hibáját korrigáló salátatörvény (a menetrend szerint bő két hét múlva történő parlamenti rábólintás) után várja a jobbító szándékokat a szakértők irányából. Kétségtelen, szükség lesz azokra.

A történet azonban úgy kerek, hogy felidézzük: a kabinet nem volt mindig ilyen kíváncsi az adótanácsadók véleményére. A legjobb példa erre talán a nyári adócsomag. Azt sejthetően csupán néhány kormány közeli ember írta titokban, s nyilvánosságra hozatala után szakértők figyelmeztettek: ennél rosszabb országmarketinget elképzelni sem lehet, hiszen – például a szolidaritási adóként elhíresült különadó bevezetésével – éppen azoknak a gazdaságpolitikai eszközöknek a kedvező hatásait nullázza le, amelyekkel sikerült idecsábítani külföldi vállalatokat. Az Országgyűlés előtt heverő mostani miniadócsomagot pedig döntően annak köszönhetjük, hogy a törvényalkotó számos szakmai hibát vétett a nyáron. Elég csak arra gondolni, hogy a minimumadó, a már említett szolidaritási adó, illetve a regisztrációs adó szabályainak korrigálását az motiválta, hogy a nem kellő körültekintéssel megalkotott rendelkezéseket kompatibilissé kell tenni a közösségi joggal.

Veres felhívásának a pikantériáját azonban nem csak ez adja. Akkor tette a fent említett kijelentést, amikor a pénzügyi kormányzat már néhány napja a támadások kereszttüzében állt. A József nádor téren sikerült olyan passzust – nevezetesen az egymással meghatározott kapcsolatban levő cégek közötti ingyenes eszközátadásra vonatkozó illetékkötelezettséget – beleírni a minimum-adócsomagba, amely méltán okozott felháborodást a vállalkozásoknál. A rendelkezés, illetve annak indoklása azt sejtette ugyanis, hogy az ominózus tranzakció eddig is ajándékozásnak minősült, és illetéket kellett, illetve kellett volna leróni utána. A hatóságok gyakorlata, adózói megkeresésekre adott válaszaik azonban heterogének voltak, így sokan a kapott válasz fényében, jóhiszeműen nem utaltak egy fillért sem az államkasszába. A tárcavezető, engedve a nyomásnak, világossá tette: nem kell attól tartani, hogy a múltban tanúsított magatartás miatt megbüntetik a cégeket. A presztízsveszteség persze elkerülhető lett volna, ha – amennyiben tényleg megvan a fogadókészség a jobbító ötleteket illetően az állam részéről – a kérdéses paragrafusról még a megszövegezés előtt kikérik és komolyan is veszik az adószakértők véleményét.

Joggal lehet déja vu érzésünk a pénzügyminiszter mostani felhívása hallatán. Tavaly év elején elődje, Draskovics Tibor rukkolt elő az adóreform-bizottság ötletével. A név változik: a javaslatokat ezúttal megvitató grémium az Országos Érdekegyeztető Tanács ad hoc bizottsága lesz. Az áthallás azért is erős lehet, mert akkor is azzal kötötték meg a szakemberek kezét, hogy a költségvetési szempontokra figyelemmel adószintcsökkentésnek nincs itt az ideje, csak a versenyképességet jobban támogató szerkezet kialakítására nyílik mód. S félő, hogy ahogyan a múlt évi, úgy a mostani bejelentés is csupán PR-fogás. Ígéret ugyan van arra, hogy a kabinet meghallgatja az üzleti szféra irányából jövő véleményeket, arra azonban – különösen a múltbéli tapasztalat miatt – semmi garancia nincs, hogy az esetleg néhány esztendő múlva sorra kerülő, az adórendszert érintő módosítások során a kormányzat ezeket figyelembe is veszi. A közelmúltbeli produkció minősége azonban sokat elmond ennek a hozzáállásnak a helytállóságáról.

A szerző a Világgazdaság munkatársa