BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új NATO-stratégia

2006.11.27., hétfő 00:00

A terrorizmus elleni küzdelem, a számítógépes hálózatok biztonsága, valamint a természeti erőforrások védelmének területére terjesztené ki a NATO szerepét a katonai szövetség felülvizsgált stratégiája, amelyet a tagállamok holnap kezdődő rigai csúcstalálkozóján fogadnak el. E szerint egy nagyszabású, hagyományos támadás a szövetség ellen továbbra is valószínűtlen, ám fel kell készülni a 2001. szeptemberi terrorakcióhoz hasonló, az euroatlanti térségen kívülről érkező, újszerű formájú fegyveres csapásokra is.

A NATO védelmi miniszterei ennek megfelelően már korábban célul tűzték ki, hogy a szárazföldi erők 40 százaléka a tagállamok területén kívül is bevethető legyen. Jelenleg ez az arány jóval kisebb, miután az európai hadseregek jó része még mindig az egykori szovjet veszélyhez igazított struktúrában működik. James Jones tábornok, a NATO katonai parancsnoka a múlt héten jelentette be: nem biztos, hogy a szövetség gyors reagálású erői a terveknek megfelelően már január 1-jétől bevethetők lesznek. Jones várhatóan a csúcson tájékoztatja a tagállamokat az előkészületek állásáról.

A csúcs másik fő témájának az afganisztáni szerepvállalás ígérkezik: az Egyesült Államok újabb katonák kiküldésére, valamint az általuk végezhető műveletek sok esetben alkalmazott korlátozásának a feloldására szólítja majd fel szövetségeseit. Kiderülhet az is, hogy Horvátország, Macedónia és Albánia közül kik kapnak meghívást a csatlakozásra 2008-ban. BÁ

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.