Nem unják a banánt
Vita nélkül tervezik elfogadni az EU mezőgazdasági miniszterei holnap a közösségi banántermesztési támogatások reformját, amelyre Mariann Fischer Boel agrárbiztos még szeptemberben tett javaslatot. Ennek a gyümölcsnek és az EU-nak a kapcsolatáról a legtöbbünknek először egy immár évtizedes legenda jut eszünkbe, amely azt lenne hivatott igazolni, hogy mennyire elképesztően túlszabályoz mindent az unió. „Még a banán görbeségét is meghatározzák” – hangzik az elrettentő mondás.
Ez persze nem igaz. A banán minőségi jellemzőit nem az EU kezdte el szabályozni, hanem a tagállamok. A bel- és külkereskedelem ugyanis egyaránt megköveteli, hogy a különféle banánfajtákat különböző minőségi kategóriába sorolják.
A nemzeti szabályozások közötti eltérések azonban akadályozták a banán tagországok közötti kereskedelmét, végső soron tehát a fogyasztókat károsították. Ezért kérték fel a tagállamok az Európai Bizottságot egységes minőségbesorolási kategóriák kidolgozására.
Így született meg a 2257/94-es bizottsági rendelet. Ez azonban „görbeségügyben” csupán annyit állapít meg, hogy a közösségi forgalomba kerülő banánok „nem lehetnek rendellenesen görbék”. Nincs tehát szó arról, hogy szögmérővel kellene méricskélni a gyümölcsöt. A rendelet főként az extra, első és másodosztályba való besorolás szempontjait határozza meg, ezek között azonban a görbeség nem szerepel. UGy







