Uniós alku hat év után

A formális megegyezés még hátravan. De azok után, hogy múlt csütörtökön a tagországok nagyköveteiből álló tanács és az Európai Parlament ez ügyben közvetítő képviselői közös nevezőre jutottak, először kerültek kézzelfogható közelségbe a megállapodás esélyei. (Eljárási szempontból – második olvasatban – az EP plenárisának is rá kell a csomagra bólintani, majd az EU miniszteri tanácsának formálisan is szentesítenie kell a tervezetet. Mindkettőre sor kerülhet akár még az idén, lévén, hogy decemberben parlamenti plenáris és uniós környezetvédelmi tanácsülés is lesz.) Hozzátéve, mivel mindenkinek fel kellett adnia valamit, sohasem lehet kizárni, hogy az utóbbi miatt elégedetlenkedők mondjuk a parlamenti plenárison valami parányi többséggel mégis útját állhatják a dolognak. Miként a morgolódó tagországok körében is még mindig meggondolhatja magát valaki. De ennek a valószínűsége immár nem túl nagy.

Miért fontos ez? Mert hatalmas területet – a gazdaság, a környezetvédelem, az ipar, a fogyasztóvédelem, vagyis a társadalmi élet szinte minden szegletét – érintő csomagról van szó. Mert következményeiben tízmilliók élet- és tízezrek munkafeltételeit egyaránt érinti. Mert drámai hatással lehet az európai vegyipar versenyképességi esélyeire a világpiacon. Mert egy újabb átfogó terület, ahol érvényesülni tud az az elv, hogy a környezet – és jelentős részben a fogyasztóvédelem – ügye többé nem kezelhető hatékonyan kizárólag nemzeti keretek között, hanem közösségi szinten (is) le kell fektetni bizonyos egységes keretminimumokat. És mert egy újabb példa arra, hogy huszonöt tagállammal is lehetséges egy ennyire szerteágazó (30 ezer vegyi anyag regisztrációját előíró!) és éppen ezért súlyos anyagi kihatású törvénytervezet dolgában is közös nevezőre jutni. Még akkor is, ha időbe telt, és ha bőven akadnak elégedetlenkedők is.

Mint minden kompromisszum, ez is fáj valakiknek. A regisztrációra – és az azt megelőző bevizsgálásra – kényszerülő gyártók katasztrofális versenyhátrányról, több száz termék kényszerű eltűnéséről, és mindennek munkahelyeket veszélybe sodró kihatásairól beszélnek. E köröknek – miként az erős vegyipari profillal rendelkező tagállamoknak – a csomag máris „túl sok”. Mindeközben a környezet- és fogyasztóvédők viszont arra panaszkodnak, hogy éppen ellenkezőleg: túlságosan sok lett a könnyítés, a kiskapu. Elfogadhatatlannak tartják, hogy például kivételes esetben – ha a felhasználásukhoz „magas szintű társadalmi és gazdasági érdek” fűződik – akár egyes úgynevezett legveszélyesebb anyagok forgalmazása is fennmaradhat. De rosszallják azt is, hogy az évi 1–10 tonnás tartományban nincs szükség bevizsgálásra, és még a 10–100 tonnásban is egyszerűsített a regisztráció.

A jelek szerint a törvényalkotók mégis készek voltak kompromisszumra. Ami mögött két fontos felismerés húzódik. Az egyik, hogy ha nincs kompromisszum, akkor az említett 30 ezres regisztrációra – könnyítésekkel vagy anélkül – egyáltalán nem kerül sor, miként a „legveszélyesebb” anyagok forgalmazásának sem lenne semmilyen gátja. A másik, hogy itt is – miként a szolgáltatási irányelvnél – folyamatában kell nézni a dolgot. A semmit sem szabályozástól a mostani ráncba szedésen át a majdani esetleges szigorítás lehetőségéig.

Az integráció – folyamat. Amiben ritkán valósul meg egyszerre a semmiből – minden. De szinte mindig, minden közbülső állomás előbb-utóbb kitermeli az újabb igényt – és lehetőséget – a soron következő újabb lépcsőfok megmászására. Ilyen kontextusban a REACH-kompromisszum sok tartalékot rejt még magában. Amelyeknek nélküle viszont esélyei sem lennének.

A szerző a Bruxinfo EU-szakértője