Egyre teljesebb a kép 2006-ról
Elemzők szerint az árindex továbbra is emelkedni fog, a piac ez év első negyedére valószínűsíti a csúcsot, 8 százalékos vagy a fölötti inflációval. Az egyszeri hatások lecsengésével az árindex év végére 4 százalékos növekedést mutathat, amennyiben nem ragad be a drágulás, vagyis a gazdasági szereplők nem építik azt be a várakozásaikba.
Ilyen körülmények, előre jelzett folyamatok fényében egyáltalán nem meglepetés, hogy a monetáris tanács mai ülésétől nem várnak kamatemelést a Reuters által megkérdezett elemzők, a későbbi szigorítás tekintetében azonban megoszlanak a vélemények. A többség szerint nem lesz már kamatnövelés, de néhányan még egyszeri, 50-75 bázispontos szigorítást várnak; ez az MNB hitelességét lenne hivatott növelni.
Novemberben tovább szárnyalt az ipar: a termelés volumene 10,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Így szinte biztosra vehető, hogy a szektor 2000 óta ismét 10 százalék feletti növekedést produkált tavaly. A novemberi két számjegyű növekedés az exportértékesítéseknek volt köszönhető, hiszen a kivitel igen magas, 18,4 százalékos dinamikát mutatott. A kitartó külpiaci konjunktúrának köszönhetően további töretlen bővülésre lehet számítani a következő hónapokban is.
A mögöttünk hagyott esztendőben az államháztartási hiány a GDP arányában a 10,1 százalékos cél alatt maradva 9,4 százalék körül alakulhatott – jelezte a jegybank ügyvezető igazgatója. A Pénzügyminisztériumban ennél óvatosabban fogalmaztak: a deficit 9 és 10 százalék közötti lehetett. BR







