BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A görög úton

2007.02.15., csütörtök 00:00

A tegnap megjelent GDP-adatok fényében egyre nyilvánvalóbbnak látszik, hogy Magyarország nem az ír vagy a finn felzárkózási-fejlődési modellt követi, hanem sajnos a görögöt. Görögország volt ugyanis eddig az egyetlen állam, amely képes volt elkövetni azt a „bravúrt”, hogy európai integrációs csatlakozása után lelassult a fejlődése. Úgy tűnik, hazánk lesz a második.

Görögország egy főre jutó GDP-je az 1981-es EU-csatlakozáskor az akkori közösségi átlag 77 százalékán állt vásárlóerő-paritáson. Ezt „sikerült” leküzdeni 1987-re a rossz gazdaságpolitikának köszönhetően 67 százalékra, majd egy hosszú stagnálás következett, míg végül a kilencvenes évek végétől újból megindult a felzárkózás.

Magyarország most 59 százalékon áll, de az idén először fordulhat elő 1995 óta, hogy a magyar GDP-bővülés üteme az uniós átlag alatt marad. Siralmas, hogy a tavalyi utolsó negyedévben hazánkban lassúbb volt a növekedés, mint abban a Németországban, amelyet nem is olyan régen még Nyugat-Európa egyik „beteg emberének” tartottak az elemzők. Hazánk az ezredforduló környékén még a leggyorsabban felzárkózó országnak számított a térségben, mára a leglassúbb GDP-növekedéssel szégyenkezhet.

A nyolcvanas évek görög gazdaságpolitikáját éppúgy a túltengő populizmus tette katasztrofális hatásúvá, mint a magyart. Ennek az eredménye ott is a kemény megszorítások elkerülhetetlensége lett, akárcsak nálunk. Mára Görögország újból dinamikusan növekszik, de ehhez az kellett, hogy az athéni kormány végre elszánja magát az államháztartás rendbetételére. Nem az segítette a görögöket fenntartható növekedési pályára állni, hogy sikerült az adatok kozmetikázásával „behazudniuk” magukat az eurózónába, hanem a néhány éve alkalmazott piacpárti, liberális gazdaságpolitika.

Vajon el tud-e tölteni néhány évet a görög útnak ezen a legutóbbi szakaszán is Magyarország?

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.