Beregi tallér

Lám, megint tanulhatunk valamit a nálunk fejlettebb piacgazdaságoktól. Ahol érdekes ötlettel igyekeznek választ adni a globalizáció kétségtelenül meglévő árnyoldalaira. A német nyelvterületen már 21 kisebb közösség, régió bocsátott ki saját „valutát”, 31 további készül rá, és más uniós tagállamokban is ragadós a példa. Persze nem klasszikus pénzről van szó, inkább olyan utalványról, amelyet – különböző ösztönzők segítségével – a szűkebb környezetben lehet elkölteni, erősítve annak gazdaságát, illetve népességmegtartó képességét.

A kezdeményezés két szempontból is érdekes. Egyrészt teljesen szembe megy a pénz értékállósága felett őrködő monetáris politikával: az automatikusan beépített elinflálódással itt éppen az a cél, hogy a tulajdonos ne felhalmozza, hanem minél gyorsabbna elköltse a fizetőeszközét, így növelve annak forgási sebességét. Bár országos szinten egy ilyen rendszer valószínűleg katasztrofális hatásokkal járna, kis közösségekben azonban – amíg aránya elenyésző a mellette párhuzamosan alkalmazott valódi pénzhez képest – működőképes lehet a modell.

A másik irigylésre méltó vonás, hogy az ottani kisrégiók milyen tudatosan és aktívan igyekeznek megőrizni megszokott életterüket. Magyarországon ez a fajta közösségi identitás, tenni akarás még korántsem érte el ezt a szintet. A túlélésükért küzdő kisebb települések még mindig nehezen fognak össze közös célokért, a költségek racionalizálásáért, a közellátás színvonalának javításáért, és legtöbbször a központi kormányzattól várják a pénzügyi mentőövet.

Persze nem valószínű, hogy mondjuk a „beregi tallér” bevezetése egy csapásra megoldaná az ott élők problémáit.

A német mikrokezdeményezésekből azonban azt az üzenetet mindenképpen leszűrhetjük, hogy saját boldogulásunkért helyi, közösségi szinten is sokat tehetünk. És ez nem megmosolyogtató utópia, csak elhatározás kérdése.