Mire int a madárvészügy?

Ami a konkrét ügyet illeti: az érintett hatóságok egyelőre mindkét országban cáfolják, hogy formálisan is a „magyar kapcsolatot” tekintenék a különösen brit földön súlyos következményekkel járó fertőzés előzményének (jóllehet a brit sajtó szerint Londonban úgymond „kitüntetett figyelmet” szentelnek a „magyar vonal” vizsgálatának). Ma még semmit sem lehet kizárni: a vírus megjelenhetett párhuzamosan mindkét országban a vándormadarak mozgása miatt, de az emberi mulasztásból fakadó kapcsolat is elképzelhető, beleértve a brit cég újabban megszellőztetett ügyleteinek esetleges kedvezőtlen kihatásait. (Ez utóbbi verzió szerint a Matthewsék által tulajdonolt SaGa Food – állítólag – a csongrádi fertőzés viszonylag közeli körzetéből is forgalmazott húst, a betegség sújtotta suffolki telepről pedig Magyarországra érkezett szállítmány.)

Akár kiderül végül bármilyen turpisság, akár az ártatlanság lesz bizonyított, az ismét jelentkező veszély nagysága, a látszólag apró mozzanatok felértékelődése vagy az, hogy Magyarország pillanatok alatt a címlapra kerülhetett, egyaránt felhívja arra a figyelmet, mi mindenre és miért kell annyira vigyázni.

Emlékezetes, hogy a csatlakozási tárgyalások idején az egyik legtüzetesebben kivesézett terület az állat- és növény-egészségügyi, valamint az élelmiszer-biztonsági dosszié volt. Sokáig nyitott lehetőségnek számított, ha nem is közvetlenül Magyarország miatt, de úgy általában az „újak” vonatkozásában, hogy bizonyos termékcsoportok előtt esetleg csak később nyílhat meg a régi tagországok piaca. Akkor még – a „régiek” szerint – az előbbiek körében nem látszott mindenütt biztosítottnak, hogy betartják a szükségesnek ítélt normákat. A fenntartások mögött sokan a „régieknél” aktív élelmiszer-ipari és agrárlobbi protekcionista manővereit vélték kiolvasni. Miként abból is, hogy a tagság igencsak drága belépője volt a rengeteg higiéniai elvárás teljesítése.

Az persze tény, hogy az importban ellenérdekelt lobbi mindenütt csalhatatlanul rámozdul mindenre, amellyel – valóban – nehezítheti a potenciális versenytársak helyzetét. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az ettől függetlenül is megfogalmazódó követelmények ne lennének megkerülhetetlenek. A jelen esetben akár bebizonyosodik valami ilyesmi, akár nem, már annak az elvi lehetősége is intő jel, hogy mi lenne, ha egy fertőzés sújtotta telepen szabad téren is tárolnának olyan hulladékot, amely esetleg járványhordozó anyagot is tartalmaz. Vagy hogy mi történne, ha a kereskedelmi érdekek primátusának nyomására az érintett cégek a veszélyzóna közvetlen környékéről is forgalmaznának húst.

Egyszóval kiszámíthatatlan következményekkel járhat, ha elmaradnak – nem teljesek – azok a fejlesztések, amelyek minden tekintetben a szükséges szinten szavatolnak higiéniai normákat, illetve ha az emberi fegyelmezetlenség megsérti a mindezek alapján felállított tilalmakat. Mivel egységes a piac, ezért bármilyen fertőzés nagyon könnyen terjed – vándormadarak nélkül is. Márpedig az élelmiszer-biztonság és a fogyasztói bizalom egymást feltételező tényezők. Amelyek közül az első megbillenése az utóbbinál súlyos bizalomvesztést idézhet elő – egyéni vásárló és országos megrendelő szintjén egyaránt –, olyannyira, hogy teljes ágazatok kerülhetnek évekig padlóra.

A magyar állategészségügy és a magyarországi állattartás renoméja idáig kiemelkedően jó volt. Csak bízni lehet abban, hogy a mostani madárügy sem fogja érdemben kikezdeni. Cserébe a mostani ijedtség egyúttal újabb figyelmeztetésül szolgálhat a netán kétkedők, a „rugalmasabb” értelmezésre hajlók számára is: élelmiszer-higiénia tekintetében kizárólag a 100 százalék lehet a norma. Minden más beláthatatlan következményekkel járhat. És nem csak Magyarországon.

A szerző a Bruxinfo elemzője