Nem új keletű az MSZP vezetőiben a Gyurcsány-ellenszenv. Ellenükben lett miniszterelnök-jelölt, majd miniszterelnök, s a bizalmatlanság azóta sem oszlott el. A „nincs jobb helyette” kijelentés mentén sorakoztak fel mögé, s ez mára sem változott. A nyilvánosság felé a reformpolitika folytatása vagy nem folytatása tétjeként jelenik meg a belső vita, a valóságban személyes ellenszenvek határozzák meg még mindig az MSZP működését. Gyurcsány Ferenc másodszor kért bizalmi szavazást személyéről és politikájáról, tavaly a parlamentben és most, a hét végén, az MSZP tisztújító kongresszusán. A hírek szerint üzenni akart egyrészt a Fidesz felé, hogy nem érdemes kísérletezni a párton belüli megbuktatásával, másrészt a szocialisták felé, hogy újabb két évre szerezzen legitimitást. Noha a politikájához kért támogatást, azt tartalmában nem vitatja senki, illetve nincs az a szocialista vezető, aki akár a vizitdíjjal, vagy például az egészségügyi reform más elemeivel szemben lépne fel. A kormányfő politikájának, így személyének ma nincs alternatívája. Belső kritikusai stílusát, személyzeti politikáját bírálják. Gyurcsány pedig nem tudott túllépni a „kívülálló vagyok” szerepen: még mindig mondogatja, hogy csak akkor kíván az MSZP miniszterelnöke és pártelnöke lenni, amíg ahhoz kellő számú támogatás van (most 89,15 százalékot kapott). Könnyen lehet azonban, hogy annak a korsónak a sorsára jut, amelyik túl gyakran járt a kútra. TE
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.