Bizonyára Ön is ismeri a mondást, miszerint „tanulj, tinó, ökör lesz belőled”. A szólás eredete, hogy a fiatal kasztrált szarvasmarhákat, ha nem tanultak bele az ekehúzásba, bizony könyörtelenül levágták, ám ha ügyesek voltak, akkor felnőtt állattá fejlődtek. A Népességtudományi Kutatóintézet 2021-re szóló becslése és a mondás igazságtartalma alapján nyugodtan mondhatom: tanulj, magyar, s nem leszel állástalan.
Jó hír ugyanis, hogy az iskolázottsági szint emelkedésével több aktív dolgozó és kevesebb munkanélküli lesz. A mostani 438 ezer helyett „csak” 249 ezer állástalan. Igaz, 2021-ig sok minden alakíthatja a hazai munkaerőpiacot.
Ki gondolta volna például pár évvel ezelőtt, hogy a diplomaszerzési vágy, a sorkatonaság megszüntetése, a nyugdíjkorhatár emelése is milyen sok(k) hatást okoz az álláspiacon. A számítások révén mégis lehet készülni a jövőre.
Bár nem vagyok híve a túlképzésnek, ha anya leszek, valószínűleg nekem is minimumelvárás lesz a gyermekemmel szemben egy diploma – sosem árt, ha van. Ám elnézve a prognózist, a diplomások számának további növekedését és a fokozódó szakmunkáshiányt – illetve ismerve saját racionalitásom –, addig rágom a csemetém fülét, amíg nem szerez szakmát is. Magánemberként ez az én tanulságom a prognózisból. Kérdés, hogy a kormány milyen konzekvenciákat von le a 2021-re vonatkozó számításokból.
Kevés gyerek születik. Lesznek-e ösztönzők, amelyek támogatják a több gyermek vállalását?
Sok lesz a nyugdíjas. Valóban átalakul-e a nyugdíjrendszer (s hatékonyan-e), segíti-e az állam az öngondoskodás kultúrájának terjedését?
Diplomatenger lesz. Bele mer-e még vakmerőbben nyúlni a szaktárca az államilag finanszírozott keretszámok átcsoportosításába, hogy ne jogot tanuljanak, inkább műszaki pályát válasszanak a fiatalok? És igyekszik-e presztízst teremteni a szakmunkának?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.