BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mutyiveszély

2007.05.25., péntek 00:00

Az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Zrt. magánosítását tavaly májusban jelentették be. Erre a privatizációs törvény elmúlt nyáron elfogadott módosításával de jure is lehetőség nyílt. E szerint a társaság minimális állami tulajdoni hányada száz százalékról 25 százalék + 1 szavazatra csökkenthető.

Az így kapott lehetőség ellenére a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium továbbra is kitartott korábbi terve mellett, miszerint az ÁAK Zrt.-nek csak a 20-40 százaléknyi részvénycsomagját tervezi eladni, méghozzá a börzére vinni. Sőt a társaság részleges tőzsdei privatizációja akkor is napirenden maradt, amikor hosszas kísérlet után a kormány letett az autópálya-építés költségeinek államháztartáson kívülre szervezéséről.

Bár a tőzsdei mellett a szakmai befektetőnek történő tulajdonrész-eladás is napirendre került, a magánosítás tavaly év végére beharangozott startjából és az abból remélt 30 milliárd forint körüli bevételből máig nem lett semmi. Ebben közrejátszott az ÁAK-nak az M5-öst üzemeltető AKA Zrt.-ben szerzett 40 százalékos tulajdonrésze, illetve a többségi pakett opciós joga körüli huzavona. Az állam februárban még az utóbbi megvételét jelentette be azzal, hogy a száz százalékot majd eladja. A héten ezt elvetették, és a kisebbségi pakett értékesítéséről döntöttek, ami kétségessé teszi az Állami Autópálya-kezelő Zrt. tőzsdei bevezetésének lehetőségét.

A jogszabály küszöbönálló újabb változásával teljes egészében magánosítható társaság egyike az állami tulajdonban lévő már csak féltucatnyi vállalatnak, amelyeknél szóba jöhet a szakmai befektetőknek való értékesítésnél sokkal átláthatóbb tőzsdei privatizáció. A díjszedést és az üzemeltetést az állammal kötött szerződés alapján végző és az e-útdíjszedésben is szerepre számító ÁAK-ban van fantázia. Kerülni kellene a mutyi látszatát is.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.