BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Biztosítási dilemmák

2007.06.21., csütörtök 00:00

Valószínűleg megegyeznek a szocialisták és a szabad demokraták az egészségbiztosítás átalakításáról. Ennek több oka van.

Egyrészt egyikük érdeke sem lehet a kormánykoalíció felbomlása. Másrészt azért, mert Gyurcsány Ferenc kormányfő – mint az államreform-bizottság elnöke – a biztosítás reformjára készített munkaanyag és a két párt által javasolt változtatások ismeretében tett ajánlatot koalíciós partnerének. Pártelnökként pedig maga mögött tudhatta az MSZP meghatározó grémiumának a támogatását.

Bár az SZDSZ még nem adott hivatalos választ, ám nem kizárt, hogy június 25-ig megegyeznek az alapelvekről, a változtatások ütemezéséről. Ugyanis mindkét párt letette a voksot a nemzeti kockázatközösség fenntartása, a biztosítók és az egészségügyi szolgáltatók versenye mellett. Sőt immár az MSZP is kinyitná a kaput az üzleti biztosítók előtt. Igaz, nem biztosítóknak, hanem regionális pénztáraknak nevezné az ágazatot finanszírozó szervezeteket.

A politikai egyezség tehát megszülethet. Ám kérdés, hogy a keretmegállapodást megtöltetni hivatott szakemberek miként és mikor jutnak egyezségre a törvény koncepciójáról. Különösen, mert egyelőre – az SZDSZ után immár az MSZP szakpolitikusai is – még most is külföldi tanulmányutakon próbálnak muníciót szerezni a döntésükhöz. Pedig ahhoz, hogy jövőre elkezdődjön a biztosítás reformja, ősszel törvényt kellene alkotni róla.

Eközben az üzleti biztosítók – okulva a vitákból, az elkészített, majd sutba vágott reformjavaslatokból – kivárnak. Komoly befektető ugyanis megalapozott üzleti tervet csak stabil, törvénnyel garantált alapokra építve készít.

Meglehet, hogy politikai alku lesz, de a reform csúszik. Pedig a kormányzati ciklus utolsó reforméve a következő. Ekkora változtatást ugyanis később – a parlamenti választásokhoz közeledve – már nem lehet meglépni.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.