Kiküldetésben
Aligha teszik ki az ablakba a tagállamok többségében az Európai Bizottság szerdán megjelenő állásfoglalását a kiküldetésben dolgozó külföldiekre vonatkozó közösségi jogszabályok érvényesüléséről. Brüsszel várhatóan egy sor tagállamot keményen elmarasztal majd amiatt, hogy jogi-igazgatási-eljárási csűrcsavarokkal próbálja védeni saját piacát a kiküldetésben dolgozóktól. A bizottság ugyanis hosszas listán részletezi majd, mi számít szerinte indokolatlan és aránytalan elvárásnak a kiküldetésben lévő dolgozóval szemben.
Úgy tűnik, a SoKo-ügyek végre megmozdítottak valamit Brüsszelben is. A feketemunkával, embercsempészettel, adócsalással 2004–2005 folyamán igaztalanul megvádolt magyar cégek németországi meghurcolása ellen annak idején közvetlenül nem tudott (nem is igazán akart) fellépni az Európai Bizottság. A jelek szerint azonban a héten kampányt kezd a hasonló, jogtalan piacvédő akciókkal szemben. A cél részben éppen az, hogy ne lehessen többé akárkit kitenni indokolatlan vegzálásoknak a jogszabályok betartatása jelszavával.
A tagállamok zömében a kiküldött dolgozóval piacra lépni kívánó cégtől is megkövetelik például a képviseleti iroda nyitását, a dolgozótól pedig nagy halom külön igazolás beszerzését. A kérdés már csak az, hogy a várhatóan dörgedelmes szerdai bizottsági közleményt követően Vladimír Spidla illetékes biztos indít-e kötelezettségszegési eljárásokat is a vétkes tagállamokkal szemben. UGy







