A tapasztalt rádiósoknak is elég tapasztalt rádiós Galavics András, a Magyar Rádió márciusban kinevezett új kereskedelmi igazgatója, aki tizenegy Juventusnál eltöltött év után érkezett a – főnöke, Such György által is szocialista nagyvállalatnak nevezett – közszolgálati médiumhoz.
Az építészmérnökként végzett igazgató tanult szakmájától már egyetemi évei alatt eltávolodott, és a diploma megszerzése után nyomban váltott is: a Panasonic irodatechnikai képviseleténél helyezkedett el marketingesként. Itt került először kapcsolatba a Juventusszal: a Panasonic nevében ajánlatot kért az adótól, amire – a „sales management” régi szép időkbeli színvonalára jellemző módon – egy árlistát tartalmazó faxot kapott, személyesen pedig senki sem kereste fel. A Juventushoz akkoriban úgy estek be a hirdetők – emlékszik vissza. A helyzet néhány éven belül alaposan megváltozott, amit már közelről, a Juventus kutatásvezetőjeként, webes főfejlesztőjeként és sales managereként alkalma volt közelről is megtapasztalni.
A rádiós kutatás a kilencvenes évek közepén még gyerekcipőben (sem) járt: az ügyfelek általában az ajánlattal együtt megkapták – természetesen faxon! – a kutatócégektől származó néhány oldalt. Az értékesítőket viszont más anyag nemigen segítette, így magához ragadta a kezdeményezést és – a magyar rádiós piacon az elsők között – az eladásokat segítő marketinganyagokat szerkesztett. A Juventus internetes üzletágát (Uno.hu) – másodmagával – szintén ő indította el, és rövid időn belül a piac egyik vezetőjévé futtatta fel.
Az elmúlt hónapokban jelentős átalakuláson és vezetőváltásokon átesett Juventustól sem a legnyugodtabb időkben jött el, de a Magyar Rádiónál is az – elkerülhetetlen – átalakulás kellős közepébe csöppent. Az általa vezetett kereskedelmi iroda a közszolgálati adók (Kossuth, Petőfi, Bartók Rádió), a Radio.hu internetes portál és az RTV részletes kizárólagos értékesítője. Az igazgató feladata nem éppen egyszerű: az évről évre csökkenő bevételű, hallgatótáborában az aktív korosztályt fájóan nélkülöző, megkopott imázsú közmédiumnál még az idén meg kell állítania a bevételek csökkenését, jövőre pedig már növekedést várnak tőle.
Ekkora fához nagy fejsze kell. Hogy mást ne említsünk: a magyarországi rádiós reklámpiac tavaly az előző évhez képest tíz százalékkal esett viszsza. Galavics András azonban optimista: a megújult csapat és az előjelek, mint mondja, egyaránt jók. A piac visszajelzései a 18–39 éves korosztályra átszabott új Petőfi esetében kifejezetten pozitívak, a hirdetők az adót a kicsit egysíkú kereskedelmi rádiókkal szembeni alternatívának tekintik.
Galavics András (38). Szabadidejét családjával tölti; szereti az utazást, kerékpározik. A mozi iránti szenvedélyének szakmai alapja van, a Juventusnál ő bonyolította a filmes promóciókat. A munkában a precizitást és hatékonyságot értékeli.
Galavics András (38). Szabadidejét családjával tölti; szereti az utazást, kerékpározik. A mozi iránti szenvedélyének szakmai alapja van, a Juventusnál ő bonyolította a filmes promóciókat. A munkában a precizitást és hatékonyságot értékeli.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.