Nem sok minden maradt meg Angela Merkel német kancellár azon tervéből, hogy az e heti heiligendammi G8-csúcstalálkozót házigazdaként – az esemény gyökereinek megfelelően – kizárólag a nemzetközi gazdasági kérdéseknek szenteli majd. Merkel olyan témákat szeretett volna megtárgyalni, mint a folyó fizetési mérlegek egyensúlytalansága, a szellemi tulajdon jogainak védelme és az energiabiztonság. A csúcs közeledtével azonban a napirend kibővült a klímaváltozás és Afrika jövőjének kérdésével, és ezek az eredeti elképzeléseket várhatóan teljesen háttérbe is fogják szorítani.
„A vezetők nem beszélhetnek másfél napon át arról, miként érhető el a kiegyensúlyozottabb gazdasági növekedés” – ismerte el a „kisiklást” egy német illetékes. Ennek oka részben a nemzetközi gazdaság és a politika növekvő komplexitása, amely nem engedi, hogy a tárgyalások kizárólag a hagyományos G8-témákról szóljanak. Ennél is nagyobb súllyal eshet azonban latba az a nyomás, amely a vezetőkre a kézzelfogható eredmények felmutatása miatt nehezedik.
Merkel azonban vélhetően nemcsak a nyomásnak engedett, hanem lehetőséget is látott abban a nemzetközi politikai lendületben, amely az utóbbi időben magával ragadta a klímaváltozás elleni küzdelem és az afrikai éhezők megsegítésének az ügyét. Utóbbi területen már az alaphangot is megadta azzal a bejelentéssel, hogy Németország négy év alatt hárommilliárd euróval növeli segélyeinek összegét. BÁ
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.