Mit várnak az érintettek az idei balatoni szezontól?
Róna Iván, A Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója. Egész évben. „A Balaton régióban az elmúlt nyolc évben folyamatosan nőtt a belföldi vendégforgalom. S felméréseink szerint az idén is a legnagyobb tavunk a legnépszerűbb úti cél a hazai lakosság körében. A »magyar tengerhez« több mint háromszor annyi utazást terveznek honfitársaink, mint a második helyen álló desztinációba, Horvátországba. Mindez arra enged következtetni, hogy az idén is nő a forgalom, amelynek érdekében balatoni irodánk erős marketingkampányt folytat. A régió minden korosztálynak egész évben gazdag programot, magas minőségű szálláskínálatot és szolgáltatásokat nyújt. A kisgyermekes családoknak a kiépített strandokat, a fiataloknak az aktív szabadidős programokat, az extrém sportokat és az aktív éjszakai életet, az idősebbeknek a gyógyhelyeket kínálja.”
Deák Imre, A Danubius Hotels Group vezérigazgatója. Biztató jelek. „Elmozdulni látszik végre valami a Balatonnál. Vannak biztató kezdeményezések. Balatonfüreden például látványos fejlesztések valósultak meg, de az ehhez hasonló jelenségek még elszigeteltek. Az érintett három megye néhány alapvető kérdésben – mint például a szúnyogirtás összehangolásában – sem képes sokszor együttműködésre. A Danubius Hotels szállodáiban a foglalások biztatók, ám meg kell várni, mi realizálódik ebből: a rövid szezont egy pár hetes kedvezőtlen időjárás is tönkreteheti. Szükség lenne olyan eseményekre, amelyek rossz idő esetén és szezonon kívül is idevonzzák a vendégeket. A régióban lévő szállodáinkban az elmúlt időben csak a legszükségesebb fejlesztéseket hajtottuk végre, hiszen itt nem igazán volt biztosított a megtérülés.”
Polgár Tibor, A Balatontourist vezérigazgatója. Jól indult a szezon. „A korán jött nyár jótékony hatással volt a balatoni idegenforgalomra, 2006 azonos időszakához képest ugyanis 15-20 százalékkal több turista érkezett a tóhoz. Az elmúlt három évben május–júniusban ilyen nagy mértékű forgalomra nem volt példa, és egyértelműen a belföldről érkező vendégeknek köszönhető a növekedés. A főbb külföldi küldő piacokról az előszezonnak megfelelően Németországból jött eddig a legtöbb turista, és már látható, hogy az idén is kevesebb dán vendég érkezik az elvárásainkhoz képest. Ha egész nyáron kitart a jó idő, akkor a belföldi turizmus erősödésének köszönhetően a déli parton akár 10 százalékkal is növekedhet a vendégforgalom. Az északi parton továbbra is a német, holland, osztrák és dán vendégek érkezésére számítunk leginkább.”
Kopek Annamária, A Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság turisztikai és oktatási osztályának vezetője. Zöldturizmus. „A Balaton tükrének aranyló fényénél még többet jelent számomra az a természeti környezet, amely körülveszi a tavat. Szeretnénk megmutatni azokat a szépségeket, amelyek hosszú távon biztosítják a Balaton jövőjét. Minden korosztály számára élménydús kirándulási lehetőségeket kínálnak a Balaton-felvidéki Nemzeti Park sétaösvényei és bemutatóhelyei. Lehet sétálni a gejzírmezőn az Európa diplomás Tihanyban, egykori vulkáni kráterben a Hegyestűn, csónakázni Tapolca város alatt, megismerni a vízibivalyokat Kápolnapusztán, a Kis-Balatonon a Diás-szigeten felelevenedik Fekete István Tüskevár regénye. Úgy érzem, a zöldturizmus évében sikerült felkelteni az érdeklődést a csodaszép magyar táj iránt. Bízom abban, hogy a természet hívó szava egyre több emberhez eljut.”
Horváth Gyula, A Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója. Új programok. „Ha tovább erősödik a belföldi turizmus, jó szezonunk lesz. Május végéig több mint harmadával nőtt a személyhajózási üzletág bevétele, a kompoké pedig 50 százalékkal. Az idei nyárra a közönség igényeihez jobban illeszkedő programokkal készül a társaság. A múlt hónapban sikeresek voltak a balatoni borászok támogatásával az idén először indított borhajók, és sétahajózással egybekötött grillpartikat is szervezünk. Tárgyalunk arról, hogy a korábbi diszkóhajók mellett élő zenés hajókat is indítsunk a főszezonban. Ugyancsak júliusban már elfoglalhatják a vitorlázók az éppen bővítés alatt álló szemesi vitorláskikötő újabb részét, ahol szeptembertől a jelenlegi 170 helyett 330 hajó fér el, s a vitorlásklubház és -szerviz építése mellett a kikötő környezete is megújul.”







