Román patthelyzet
Várhatóan a kormány elleni mai bizalmatlansági szavazás sem fog megoldani semmit Romániában: Traian Basescu államfő demokrata pártjának kezdeményezését nem támogatja a legnagyobb parlamenti erő, a szociáldemokrata párt. Na nem azért, mintha nem látnák szívesen Calin Tariceanu liberális kormányának távozását, hanem mert az előre hozott választásoktól ők sem várhatnak túl sok jót. Az államfőnek a liberálisok és szociáldemokraták által kezdeményezett eltávolítását hatálytalanító múlt havi népszavazás óta mindkét párt jócskán veszített népszerűségéből, miközben Basescu demokratáinak támogatottsága 45 százalékra ugrott.
Feloldhatatlannak látszik tehát az a patthelyzet, amelyben egymással szemben álló felek kezében van az államfői hatalom, a kormány és a parlament. Ez a gyakorlatban teljes bénultságot jelent, amely a januári uniós csatlakozásra tekintettel különösen rosszkor jött: Románia azóta sem volt képes egyetlen fontos, az EU által szorgalmazott reform végrehajtására sem, legyen szó a korrupció elleni harc fokozásáról, vagy a bürokrácia felkészítéséről az uniós támogatások fogadására.
Bár ma a bizalmatlansági indítvány ellen szavaznak, a szociáldemokraták később készek lennének megbuktatni a parlamentben mindössze 20 százalékos támogatottságú kormányt. Alternatívaként a demokrata-liberális szövetség felmelegítése kínálkozhat – ám ez csak Tariceanu nélkül képzelhető el. BÁ







