Tejben-vajban?

Úgy tűnik, a nemzetközi piaci változások nyomán lélegzethez jutnak a hazai tejgazdasági szereplők, akiknek jelentős megrázkódtatásokat kellett elviselniük az uniós taggá válás óta. A belépést megelőző csatlakozási tárgyalásokon az egyik legfontosabb stratégiai eredmény még az volt, hogy legalább kétmilliárd literes országos tejtermelési kvótát harcoltunk ki, de e teljesítményt nem sikerült elérnünk, sőt a tehénállomány és az előállított tej mennyisége folyamatosan csökkent.

A visszaesést alapvetően az okozta, hogy a felvásárlási árak a vállalkozások jelentős részénél az uniós kvótatámogatásokkal együtt sem fedezték az önköltséget. Így a mostani világpiaci konjunktúra esélyt adhat a túlélésre. Az árletörő szerepet játszó import drágul (talán a növekedési üteme is lassul), és ez idehaza is lehetőséget teremthet az árrendezésre.

A kedvező trend ellenére sem vált azonban egyértelműen rózsássá a magyar helyzet, ezért nem meglepő, hogy a piaci szereplőkön nem uralkodott el a hurráoptimizmus. Ma is általános vélemény, hogy a még meglévő 6,3 ezer tejtermelő vállalkozás tíz százaléka a tehéntartás felszámolását fontolgatja. A gazdálkodás megszüntetését könnyíti az a szabályozási módosítás, amellyel az unió a kvótatámogatást az idei évtől elválasztja a termeléstől. Mostantól a gazdálkodók az eddigi EU-pénzt akkor is megkaphatják, ha teljes állatállományukat vágóhídra küldik, és telepeiket bezárják.

Többen azért is vonulhatnak ki az ágazatból, mert nem tudják vállalni a kötelező uniós környezetvédelmi fejlesztéseket. Emellett bizonytalanságot okoz, hogy a takarmányok is drágulnak, és a bioetanol-termelés felfutása további árrobbanást válthat ki. Ez pedig növelheti a tejtermelési költségeket. Ezért bármennyire is stabilizáló tényező a magyar piacon a mostani nemzetközi tejáremelkedés, nálunk (is) csak az igazán hatékony gazdaságok jövője látszik biztosnak.