Úgy tűnik, a nemzetközi piaci változások nyomán lélegzethez jutnak a hazai tejgazdasági szereplők, akiknek jelentős megrázkódtatásokat kellett elviselniük az uniós taggá válás óta. A belépést megelőző csatlakozási tárgyalásokon az egyik legfontosabb stratégiai eredmény még az volt, hogy legalább kétmilliárd literes országos tejtermelési kvótát harcoltunk ki, de e teljesítményt nem sikerült elérnünk, sőt a tehénállomány és az előállított tej mennyisége folyamatosan csökkent.
A visszaesést alapvetően az okozta, hogy a felvásárlási árak a vállalkozások jelentős részénél az uniós kvótatámogatásokkal együtt sem fedezték az önköltséget. Így a mostani világpiaci konjunktúra esélyt adhat a túlélésre. Az árletörő szerepet játszó import drágul (talán a növekedési üteme is lassul), és ez idehaza is lehetőséget teremthet az árrendezésre.
A kedvező trend ellenére sem vált azonban egyértelműen rózsássá a magyar helyzet, ezért nem meglepő, hogy a piaci szereplőkön nem uralkodott el a hurráoptimizmus. Ma is általános vélemény, hogy a még meglévő 6,3 ezer tejtermelő vállalkozás tíz százaléka a tehéntartás felszámolását fontolgatja. A gazdálkodás megszüntetését könnyíti az a szabályozási módosítás, amellyel az unió a kvótatámogatást az idei évtől elválasztja a termeléstől. Mostantól a gazdálkodók az eddigi EU-pénzt akkor is megkaphatják, ha teljes állatállományukat vágóhídra küldik, és telepeiket bezárják.
Többen azért is vonulhatnak ki az ágazatból, mert nem tudják vállalni a kötelező uniós környezetvédelmi fejlesztéseket. Emellett bizonytalanságot okoz, hogy a takarmányok is drágulnak, és a bioetanol-termelés felfutása további árrobbanást válthat ki. Ez pedig növelheti a tejtermelési költségeket. Ezért bármennyire is stabilizáló tényező a magyar piacon a mostani nemzetközi tejáremelkedés, nálunk (is) csak az igazán hatékony gazdaságok jövője látszik biztosnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.