Egyetlenegy ügy volt egész héten: Horn Gyula születésnapja. És persze ennek mindenféle elő- és utózöngéi. Hiába nem írt alá és küldött vissza a köztársasági elnök két törvényt is megfontolásra az Országgyűlésnek, hiába zengte Kóka János újra el pártja érdemét, a reformmenetrendet, vagy hiába „coming outolt” Szetey Gábor, s hiába próbálták valahogy a szocialisták elmagyarázni, milyen is lesz az ingatlanadó. Nem voltak igazi kérdések és válaszok a napokban, mindenkit csak az érdekelt: vajon Horn Gyula születésnapjára időzítette-e az Alkotmánybíróság (AB) a kitüntetésekkel kapcsolatos döntését, illetve Gyurcsány Ferenc vajon tudta-e, mit dönt az AB, s erre rákészülve terjesztette-e fel kitüntetésre az exminiszterelnököt. Sólyom László várt, majd az Ab kimondta: az államfő megtagadhatja a kitüntetéseket, s így is lett. Szögezzük le: Gyurcsány Ferencnek lehettek információi az AB döntéséről, s kiszámítható volt az államfő reakciója is. Így tehát nem volt nagy kunszt megint a szokásos „huszárvágással” demonstrálni, ki a baloldali és ki nem, s kinek melyik oldalon a helye. Aztán mindezt lecsengették egy „nagyszabású” születésnapi ünnepséggel, majd minden mehet tovább a megszokott kerékvágásban. Az egy hétre szóló ügyek azonban elfelejtődnek. A „huszárvágással” megválaszolni igyekezett kérdések pedig a levegőben lógnak továbbra is. Ezzel a szülinappal például még nincs megoldva a múlthoz s 1956-hoz való viszony tisztázása. TE
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.