Bizonytalan kamatdöntés

A legutóbb napvilágot látott makroadatsorok azért nem versenghettek a hőmérsékleti csúcsokkal a közfigyelemért, mert – utóbbiakkal ellentétben – értelmezésük és értékelésük nem egyszerű. Itt vannak mindjárt az építőipar májusi statisztikái. Eddig is tudtuk, hogy az építőipar lejtmenetben van, a kérdés inkább az volt: változik-e a trend, a lendületes vállalati és fogyasztói bizalmi indexek magukkal ragadják-e az építőipart is? A kép kusza: a korábbi évekkel ellentétben áprilishoz képest termelésnövekedést produkált a május; ráadásul az új szerződések volumene is magasabb volt, mint augusztus óta bármikor. Meglehet, mindez szezonális kilengés, aprócska bodor a csendes építőipari tengeren.

Aztán itt vannak a májusi létszám- és béradatok. A kamatdöntés érzékelhető közelségbe kerülésével az elemzők ismét a keresetek változásából (no meg persze az infláció alakulásából) próbálták megjósolni a mai tanácsülés eredményét. A vita nem vezetett semmi érdemire. Nem dőlt el, hogy a bruttó bérek 7,4 százalékos éves emelkedése sok-e vagy még éppen jó, vagy hogy mennyire tükröződik a gazdaság untig emlegetett fehéredése a számokban. Ha a júniusi inflációs adat kicsit kedvezőtlen a kamatvágáshoz, akkor a mostani bérstatisztika enyhén kedvező. Bár a szakértők többsége továbbra is 7,75 százalékos kamatot vár, valójában szinte lehetetlen a döntést előre jelezni. A PM ismét felvilágosított minket, miért is lett kedvezőbb a júniusi államháztartási hiány a vártnál, és először publikált három negyedéves hiány-előrejelzést. Nem világos, hogy miként szolgálják a túlteljesített célszámok a kormányzati hitelesség visszaállítását, ráadásul a fél magyar sajtó azon rágódik, hogy a prognózisok inkonzisztensek. Nos, inkonzisztensek, viszont legalább a Gyurcsány Ferenc által bejelentett kétszázalékos nyugdíjemeléshez szükséges ötvenmilliárdot is belekalkulálták az előrejelzésekbe. MZs