Felemás felvételi

A felvételi ponthatárok nyilvánosságra kerülését követően kijelenthetjük: az idén felvételizők tanultak valamit pár évvel fiatalabb elődeik hibáiból, de nem eleget. Most is túl sokan szerettek volna ünnepelt művészek, ismert tévészemélyiségek, topmenedzserek, sztárügyvédek lenni, s kevésbé vonzó a számukra, hogy Kovács Bé János villamosmérnökként vagy Szabász Há Ferenc informatikusként egy multi megbecsült, de túl nagy reflektorfénnyel nem járó alkalmazottjaként húzzák az igát.

Holott az üzleti élet képviselői az elmúlt esztendőkben imamalomszerűen hajtogatták, hogy az oktatási kormányzat változtasson a felsőoktatási stratégiáján. Legyen kevesebb, de színvonalasabb oktatást nyújtó egyetem és főiskola – de nem kell oda annyi, lábát lógató hallgató sem –, és azokat a szakokat preferálja, amelyek elvégzőire van és lesz kereslet. S megpróbálták a középiskolásokat is meggyőzni arról, hogy jobban teszik, ha szemüket a termelői szférára vetik, ha nem akarják a diplomás munkanélküliek keserű kenyerét enni.

Ám legfeljebb részsikerekről beszélhetünk. A felsőoktatási intézmények finanszírozásának átalakítása – úgy, hogy a kiutalt pénz nagysága a jelentkezők számától függ – csak évek múlva hozhatja meg azt az eredményt, hogy a gyengén teljesítő egyetemek, főiskolák kénytelenek legyenek lehúzni a rolót. S csökkent ugyan a felvettek száma, módosultak a keretszámok, a piaci szempontok már jobban megjelentek a felvehetők létszámánál, ám ez még mindig távol van az ideálistól. Miként az sem nevezhető örvendetesnek, hogy míg egyes bölcsész vagy kommunikációs szakokra 144 pont kellett a bejutáshoz, addig egy leendő mérnöknek elég volt csupán 78-80 is. Hiszen ez utóbbi adat – persze tekintse magát minden érintett kivételnek – azt is jelenti, hogy nem a leginkább topon lévőkből kerülnek ki azok a szakemberek, akikre a jövőben nagy szüksége lesz az országnak.