Javítható kommunikáció

Klasszikus jegybankár számára a hitelesség egyik alappillére a transzparencia, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a gazdaság szereplői a döntés előkészítéséről is információhoz jussanak, és ezt felhasználva képet alkossanak a kamatpolitika várható alakulásáról. A transzparencia a jegybank számára is előnyös, hiszen a várt kamatlépés piaci kamatokba történő beépülése javítja a kamatpolitika hatásfokát, sőt finomhangolásra is lehetőséget ad.

A monetáris tanács május–júniusi döntéseit azonban ellentmondásosnak értékelte a piac, a kamatcsökkentést követően egyetlen nap alatt 20 bázisponttal esett a határidős kamatszint, s ez arra utal, hogy a lépés meglepte a piacot. A meglepetéshez persze az is kellett, hogy a májusban 50 százalékos valószínűséggel várt kamatcsökkentést a béralakulás veszélyeit hangoztató tanácstagok és a kedvezőtlenné vált nemzetközi tőkepiaci hangulat miatt júniusra „kiárazza” a piac. Az induláskor megfelelő óvatos kommunikáció miatt azonban a tanácstagok nem készítették fel a piacot egy esetleges kamatváltoztatásra. Ezen a téren azóta kedvező változást láthattunk, a legutóbbi ülést megelőzően már volt tagi kommentár.

Összetettebb kérdés, hogyan lehet a 12 tagú monetáris tanács véleményét tolmácsolni a közvélemény felé. A jelenlegi rendszerben a véleményeket összegző közlemény, illetve a jegybankelnök szóbeli tájékoztatására hárul e feladat döntő része. Két héttel később pedig a szerkesztett jegyzőkönyv és a szavazás arányai finomíthatják a képet. Ez a rendszer az Európai Központi Bank gyakorlatának felel meg, kiegészítve a szavazás arányaival, ezt az amúgy csak közleményt publikáló Fed is megteszi.

Kevésbé egyértelmű az inflációs jelentés közzétételének rendje, amelyet nálunk negyedévente a tanács közleményével együtt hoznak nyilvánosságra. Egy lehetőség, hogy az inflációs jelentést más időrendben publikálják. Ez lehetőséget biztosítana, hogy a kamatpolitikára vonatkozó várakozások a tanács kommunikációjára fókuszáljanak a jelentés helyett.

Változtatható a tanács közleményeinek tartalma is; az Egyesült Államok jegybankja például igen eredményesen juttatja el üzeneteit rövid, mindössze néhány bekezdésből álló, de néhány kifejezést rendkívül precízen használó kommünikével. A jelenlegi közlemények is igyekeznek ilyen üzeneteket megfogalmazni, de az iránymutatáson túl pontosabb elkötelezettséget nem lehet belőlük kiolvasni.

Elképzelhető, hogy a tanács tart a túlzott kockázatvállalástól, és ezért kerüli a hosszabb távra vonatkozó saját előrejelzést. Ez esetben azonban felmerül a kérdés, valóban hatékony döntéshozatali mechanizmust biztosít-e a 12 tagú testület. A tanács véleményének közzétételére általában két szélsőséges megoldás létezik. Az USA-ban, illetve Lengyelországban sűrűn nyilatkozó tagokat találunk, s ezekből az információs morzsákból a piac folyamatosan értékeli az egyes tagok kamatstratégiáját és ezen keresztül a várható kimeneteleket. Az Európai Központi Bank a konszenzuson alapuló megoldás híve, és a vitát követően az elnök egy személyben képviseli a kialakult álláspontot. E megoldás minimálisra csökkenti a piac téves értelmezésének lehetőségét, ugyanakkor fegyelmezett tagokat igényel, és az elnökre helyezi a kommunikáció felelősségét.

Figyelembe véve az eddigi tapasztalatokat, a következő néhány évben várható fegyelmezettség ellenére is az amerikai–lengyel változat jelenthet nagyobb biztonságot, igaz, ennek megfelelő működéséhez szükség volna arra, hogy a tagok alkalmanként értékeljék a kialakult helyzetet, legfőképp az általuk kívánatosnak tartott kamatpolitikáról.

A szerző a K&H Bank vezető közgazdásza