Két évre konkrétan kijelölte a fejlesztéspolitika útját tegnapi ülésén a kormány a 2007–08-as akciótervek és a kiemelt projektek listájának elfogadásával. Nincs mese, nevesítették a célokat, a beruházásterveket, az elérhető támogatás nagyságát a régiókban és az ágazatokban egyaránt.
A tét két évre 2800 milliárd forint. Ezentúl senki sem árulhat zsákbamacskát: az európai uniós támogatásért a kedvezményezetteknek teljesíteniük kell a rájuk háruló, általuk vállalt feladatokat. A kormány döntése értelmében több mint 500 milliárd forintos támogatással 271 kiemelt fejlesztése lesz az országnak az idén és jövőre.
Egy más Magyarország képe rajzolódhat ki a beruházások révén, amennyiben ugyanolyan szakmai következetességgel zajlik majd a megvalósítás, mint az elmúlt hetekben a javaslatok értékelése. Elismerést érdemelnek az indítványokat előterjesztő regionális fejlesztési tanácsok és tárcák, a javaslatokat elbíráló szakértők és az egész kiemelt projektügyet összefogó Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Érdemes tehát megragadni ezt a kivételes alkalmat – akár nem csak a fejlesztéspolitika területén. A minapi döntések után nyilván vannak csalódottak, dühösek, sőt politikai „sandaságra” gyanakvók is. Idő- és erőpocsékolás a siránkozás azon, hogy ezt vagy azt a projektjavaslatot, emez települést vagy amaz szektort „miért nem szerette” a bíráló zsűri vagy a kormány.
Élni kell, élni lehet a javítás lehetőségével, amelyet számos javaslatnál felajánlott a kormány. Az elutasított projektek gazdáinak pedig sürgősen keresniük kell az újabb fejlesztési ötleteket, hogy akár már ősszel be tudjanak szállni az újabb versenybe.
Minden évben lesz ilyen verseny 2013-ig – túlzás nélkül mondhatom – a jövőért. Sajátos, értéktisztelő üzenet volt, hogy az első kiemelt projektdöntést a budai várban hozták, amely maga is felkerült a támogatottak listájára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.